Tippek éjszakai vezetéshez: így csökkenthetjük a balesetek kockázatát
2020.07.28

Nyaralás idején, különösen a hőségben sokan döntenek az éjszakai vezetés mellett, hogy elkerüljék a hosszú dugókat, vagy hogy az utolsó pillanatig kihasználják a vízpartozást. Éjszaka vezetni azonban kockázatokkal is jár, a csökkent látási viszonyok és a fáradtság miatt megnő a balesetek veszélye.

Európai statisztikák szerint minden évben a nyári időszakban, július-augusztus hónapban történik a legtöbb közúti haláleset. Augusztusban ráadásul megugrik az éjszakai (22h – 04h) órákban bekövetkező halálos balesetek száma. Ebből is látszik, hogy az éjszakai vezetés valóban veszélyes.

Ennek fő oka – nem meglepő módon – az, hogy sötétben kevesebbet látunk az előttünk álló útból, kevesebb helyünk és időnk van tehát megállni. Ráadásul bizonyos fények – például a túl erős fények tükröződése – fel is erősítik a problémát. De egyéb tényezők is növelik az éjszakai vezetés kockázatait, melyek felkészüléssel és körültekintéssel csökkenthetők.

1. Vezessünk extra defenzíven

A defenzív szó védekezést jelent, a defenzív vezető pedig igyekszik megvédeni magát a mások hibáival, a váratlan helyezetekkel szemben. Éjszaka erre a szemléletmódra különösen szükség van, hiszen nem csak mi, a többi járművezető is fáradtabb, fokozottan készen kell állnunk a balesetek kivédésére.

2. Küzdelem a fáradtság ellen

Éjszaka több álmos sofőr lehet az utakon, legyünk óvatosak! Igyunk kávét, teát, álljunk meg rendszeres időközönként pihenni. Egyes járművezetőknek segít az éberségben a rádió bekapcsolása (nem túl hangosan), a friss levegő beengedése, vagy a hangos beszéd, éneklés, akár egymagában is.

3. Tisztán látás

A piszkos, sérült szélvédőn szétszóródik az ablaküvegre érkező fény, ami még jobban elvakítja a sofőrt. Ha a fényszórónk piszkos vagy sérült, az a mi láthatóságunkat, és a szembejövő sofőrt látási viszonyait ronthatja. Ezért is fontos a fényszórók és szélvédők rendszeres tisztítása, lehetőleg speciális tisztítószerekkel.

4. Haladjunk lassabban

Éjszaka a rosszabb látási viszonyok és a hosszabb reakcióidő miatt különösen veszélyes nagy sebességgel közlekedni. A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alapján a tompított fényszórónak - anélkül, hogy a szembejövő jármű vezetőjét vakítaná - az út felületét a jármű előtt sötétben, tiszta időben legalább 40 méter távolságon meg kell világítania. Ha például 90 km/h-val közlekedünk, a féktávolság (reakcióidő és fékút) ennél nagyságrendekkel nagyobb, vagyis, ha nem világít el ilyen messze a lámpánk, akkor esélyünk sincs megállni egy úton lévő akadály előtt.

5. Fényszórók helyes beállítása

A túl alacsony vagy épp magas szögben beállított fényirány balesetveszélyes, mert vagy mi látunk túl keveset az útból, vagy a szembejövőt vakítjuk el. Ilyenkor nem szabad halogatni a probléma megoldását. Ha nem tudjuk otthon beállítani, érdemes szervízben segítséget kérni.

6. Használjuk a távolsági fényszórókat

Lakott területen kívül, éjszaka és mások elvakítása nélkül használjuk a távolsági fényszórókat. Szembejövő autó, vagy mások követése esetén azonban kapcsoljuk le. Az új autókban elérhető adaptív világítási rendszerek már képesek automatikusan beállítani a távolsági fényt más autók jelenléte függvényében.

7. Csökkentett belső világítás

Ha a műszerfal lámpái túl fényesek, akkor a műszerfalról a sötét útra pillantás zavaró lehet. Állítsuk be a belső világítást éjjel úgy, hogy a kritikus kezelőpanelek könnyen láthatóak maradjanak, de ne vonják el a figyelmet. Sok új autót már olyan tükrökkel szerelnek fel, amelyek automatikusan tompítják az erős külső fény tükröződését.

8. Nézzünk a helyes irányba

A figyelmünket ugyan mindig az úton kell tartani, azonban lehetőleg ne fixáljuk tekintetünket és soha ne nézzünk a közeledő fényszórókba. Közeledő jármű esetén szemünket inkább az út jobb szélére irányítsuk, majd emeljük fel újra tekintetünket, mikor elhaladt mellettünk.  

9. Ügyeljünk a vadakra

Vadakkal történő ütközések gyakran alkonyatkor, vagy éjszaka történnek, és októbertől januárig jóval gyakoribbak, de nyáron sem ritkák. A távolsági fényszórók segíthetnek észlelni az állat szempárját, amit, ha megpillantunk, legjobb ha azonnal lassítunk, vagy akár meg is állunk.

10. Vigyázzunk a szemünkre

Estére szemünk általában jócskán elfárad, a világítás szórt fénye, a visszatükröződések mind ronthatják a látást. Sajnos az öregedéssel szintén romlik az éjjeli látás képessége, idővel pedig szürkehályog és degeneratív szembetegségek ronthatják a látást. Érdemes évente ellenőriztetni szemünket. Léteznek már olyan lencsék is, melyek kialakítása során figyelembe veszik az éjszakai, gyengébb fényviszonyokat.