Tömegével váltottak karriert a járvány miatt
2020.07.23

Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Meglepő azonban, hogy még a negyvenesek közt is rengetegen döntöttek a szakmaváltás mellett - derül ki a joszaki.hu felméréséből. A dolgozó magyarok többségének nincsenek megtakarításai, mégis derűlátók a jövőt illetően.

Több mit 40 000 felhasználója körében felmérést végzett Magyarország legnagyobb közösségi szakemberkeresője, a joszaki.hu. Arról kérdezték a többnyire egyéni vállalkozókból álló felhasználóbázisukat, hogy miként érintette őket a koronavírus miatt kialakult válsághelyzet.

22% munka nélkül

Az már a felmérés elején kiderült: a válaszadók 22 százaléka egyáltalán nincs foglalkoztatva ebben az időszakban, számukra tehát teljességgel ellehetetlenült a munkavégzés. De nem könnyű az ügyfélszerzés azoknak sem, akik nem szakadtak ki a munka világából: a közel ezer kitöltő túlnyomó többsége úgy nyilatkozott, jóval nehezebb számukra klienseket szerezni, mint a vírust megelőző időszakban.

“Érezhetően kevesebb most a kereslet. Sokan magyarázat nélkül mondják vissza a munkát” - panaszkodott egy válaszadó. Más azt emeli ki: az emberek félnek, zárkózottabbak, nem engedik be az otthonukba. Így nem csak az anyagi gondok, a vírus terjedése miatti aggodalom is távol tartjak az ügyfeleket.

Drámaian visszaestek a bevételek

A joszaki.hu-n a válaszadók közel fele nyilatkozta, hogy a bevételek visszaesése “elképesztő mértékben” érinti őket vagy családtagjaikat. További 30 százalék úgy fogalmazott, “jelentősen” hat rájuk a jövedelemkiesés. Gyakori, ám szerencsére nem általános eset, hogy a megrendelők minden korábban lefixált munkát lemondtak náluk.

És hogy meddig húzódik még a járványhelyzet? A legtöbben úgy vélik, körülbelül 3 hónappal kell számolnunk, de azok sincsenek kevesen, akik szerint a vírus okozta visszaesés még fél évig is eltarthat. A válaszadók felét aggodalommal tölti el, hogy egyáltalán nincsenek megtakarításaik erre az időszakra, ezért minden eddiginél jobban rá is kényszerülnek a munkavállalásra. Akiknek azonban sikerült tartalékokat képezni, azoknak közel fele több mint 3 hónapra elegendő pénzt tett félre.

Nem keresnek jobban a karrierváltók

De vajon belekényszeríti-e a vírus az egyéni vállalkozókat, hogy lefaragjanak a munkadíjukból? Körülbelül felük válaszolta, hogy ugyanannyiért dolgozik, mint eddig, míg másik 50 százalék kénytelen olcsóbban is elvállalni ugyanazt a munkát. A válaszadók felének munkahelye teljességgel meg is szűnt, míg felük foglalkoztatása átmenetileg szünetel.

A szorult helyzetben persze megjelentek a kényszermegoldások: a kitöltők 13 százaléka váltott karriert, hogy átvészelje ezt az időszakot. Érdekes módon nem csak a fiatalabb generáció ilyen rugalmas: a negyvenes éveikben járók épp olyan tettrekésznek mutatkoztak a szakmaváltást illetően, mint a 20 és 30 közöttiek. A vállalkozókedv csak 50 fölött látszik csökkenni.

A szakmaváltók közel háromnegyede elárulta, hogy egyelőre a váltás sem juttatta vissza őket a korábbi anyagi színvonalukra. Kevesebb, mint harmaduk keres többet, mint előző munkakörében. Mégsem csüggednek: a legtöbben úgy értékelték, maximálisan elégedettek ezzel a döntésükkel, tehát vélhetően jobban jártak, mintha eredeti foglalkozásuknál maradtak volna.

Sokan megtartanák az új szakmájukat

És hogy szeretnének-e később visszatérni az eredeti munkájukhoz? A kitöltőket ez is megosztotta: közel felük már nem térne le az újonnan választott pályáról. A másik 50 százalék visszatérne ugyan eredeti szakmájához, ám csak azzal a feltétellel, ha megtarthatja az újat is.

Szerencsére a többség mégsem csügged: a válaszadókat nem a pesszimizmus jellemzi, hiszen a legtöbben önfejlesztéssel és szolgáltatásfejlesztéssel készülnek a vírus utáni időszakra, miközben igyekeznek óvni az egészségüket is. Más úgy fogalmazott: résen lesz, bizakodik és teljes mellbedobással dolgozik, amihez rengeteg kávét tervez elfogyasztani.

Egyre több szakértő jelenik meg az interneten

A koronavírus az élet minden területén elősegítette a digitalizációt, ez alól nem kivételek a szakemberek sem. A joszaki.hu weboldalán például a karantén alatt 23,6%-kal nőtt a regisztrált szolgáltatók száma. Hasonlóképpen nőtt a munkájuk iránti kereslet is: a közösségi szakemberkereső 2019 júniusa és 2020 júniusa között 10,6% emelkedést tapasztaltak az ajánlatkéréseknél.

Ennél is kiugróbb adat, hogy 2019 márciusa és 2020 márciusa között 187,9%-kal emelkedett a létrejövő munkák száma. Ugyanez az adat júniusban már 382,2%-os növekedést mutat, a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva.