Keserves nyugdíjas évekre számíthatnak a fiatalok
2014.01.20
A hazai pályakezdõk óriási kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek pályájuk során, hiszen a demográfiai adatokat tekintve keserves nyugdíjas évek elé néznek. Más kérdés, hogy sokak számára egyelõre a munkanélküliség jelent problémát, így a távoli jövõ aligha izgatja õket – írja az Mfor.hu.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének népesség-elõreszámításai szerint a következõ években a nyugdíjasok aktív korúakhoz viszonyított aránya jelentõsen megemelkedik, ráadásul az eltartottak hosszabb élettartamuknak köszönhetõen tovább részesülnek majd társadalombiztosítási ellátásban. A trend persze nem új keletû: míg például 1980-ban Magyarországon 4 aktív keresõre még csak 2 nyugdíjas jutott, addig 2013-ban 4 aktív keresõ már 3 nyugdíjast tartott el. A nem is olyan távoli jövõben, 2050-re 4 aktív keresõnek nagy valószínûséggel már 6 nyugdíjasról kell majd gondoskodnia.

"Állami finanszírozás nélkül már a tíz év múlva nyugdíjba vonulóknak is várhatóan lényegesen alacsonyabb összegû állami nyugdíj jut majd, mint a manapság öregségi nyugdíjban részesülõknek, a 20-30 év múlva nyugdíjba vonulóknak pedig még kevesebb állami nyugdíjból kell majd gazdálkodniuk. Az állami nyugdíj összegének fokozatos csökkenésével párhuzamosan tehát az idõskorúaknak jelentõs életszínvonalbeli kompromisszumokat kell majd kötniük, hacsak várható nyugdíjukat nem egészítik ki életük aktív idõszakában felhalmozott saját megtakarításaikkal” – mondja Bunghardt Csaba, az AXA Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Sok sebbõl vérzik az öngondoskodás

Mint ismert, a korábban bevezetett úgynevezett három pilléres nyugdíjrendszert a mostani kormány változtatta meg, és bár a korábban kötelezõnek nevezett magánnyugdíj-pénztárak nem szûntek meg, azok gazdálkodását igyekezett a kormányzat adminisztratív eszközökkel korlátozni. A munkavállalók számára tehát két pillér maradt, egyrészt az állami járadék, mely az idõben elõrehaladva várhatóan fokozatosan csökken, illetve az öngondoskodás, amelynek legfõbb eleme az önkéntes nyugdíjpénztár lenne.

Az öngondoskodás ugyanakkor itthon sok sebbõl vérzik. A háttérben számos ok áll, így például a lakosság egy jelentõs része megélhetési problémákkal küzd, és nincs lehetõsége megtakarítani, de a kulturális beidegzõdések alapján is sokan gondolják úgy, hogy az állam majd megoldja helyettük ezt a kérdést. Elviekben persze sokan tudják mi lenne a helyes, hiszen például az Axa által végzett felmérés szerint a megkérdezettek 87,6 százaléka fontosnak tartja azt, hogy az állami nyugdíjon kívül más nyugdíj célú megtakarítással is rendelkezzen, a gyakorlatban ez nem igazán jelentkezik. Sõt, ha az önkéntes pénztári tagok számát vizsgáljuk, akkor meglehetõsen riasztó képet kapunk. A tagok száma 2008-ban volt a csúcson, akkor 1,4 milliónál is több munkavállaló volt érintett, míg az MNB Pénzügyi Felügyeleti adatai alapján a legutóbbi idõszakban (2013 III. negyedév végén) már alig több, mint 1,2 millió nyugdíjpénztári tag volt. Ráadásul az adatok tanúsága szerint az öt év alatt bekövetkezett 15 százalékos csökkenés hátterében nem elsõsorban a nyugdíjba vonulás, vagy elhalálozás állt, hanem a pénztárakból való kilépés.

Az adózási jogszabályok ugyan kedveznek a nyugdíjcélú megtakarításoknak, hiszen például a nyugdíjbiztosítás esetén a takarékoskodók a befizetett díj 20 százalékát, évente legfeljebb 130 ezer forintot adójóváírás formájában visszakapnak, ez az alacsony jövedelmûeken aligha segít. Más kérdés, hogy a magyar fiatalok egy részének jelenleg nem a nyugdíjas évei miatt fáj a feje, hiszen munkát sem találnak. A 25 év alattiak körében ugyanis 27 százalék körüli a munkanélküli fiatalok aránya. A kormány ugyan több intézkedést is bevezetett amellyel igyekszik javítani a helyzeten, így például adókedvezménnyel próbálják a vállalatok számára vonzóbbá tenni a fiatalok felvételét, ám komoly javulás eddig nem következett be.

A magyar fiatalok kiugró munkanélkülisége nem egyedi, hiszen a ráta közel 24 százalékos az uniós országokban. Igaz, meglehetõsen nagy a szórás, hiszen míg a legjobb helyzetben lévõ Németországban és Ausztriában a fiataloknak 7,7, illetve 8,6 százaléka állástalan, addig a másik végletet jelentõ Spanyolországban és Görögországban a 25 év alattiak 56, illetve 61,5 százaléka hiába keres munkát.