A számok magukért beszélnek: öngondoskodás nélkül nem lesz nyugdíj
2014.01.28
További erõs konszolidációra számít a nyugdíjcélú pénztári megtakarítások piacán az ING Biztosító, amely a nyugdíjcélú megtakarításokat ösztönzõ január 1-jei adóváltozásra termékfejlesztéssel reagált – hangzott el a társaság hétfõi sajtótájékoztatóján.

Az ING vezérigazgatója, Cornelia Coman elmondta, hogy a szerzési jutalékok korlátozása miatt az ügynökök már kevésbé érdekeltek a toborzásban, s ezért összességében stagnál az önkéntes magán-nyugdíjpénztári szektor, amely alapján felvásárlásokra, összeolvadásokra lehet számítani. Ugyanerre számít a vezérigazgató a magánnyugdíjpénztáraknál is, miután a mûködésükre fordítható források mértékét annyira alacsony szinten határozták meg, hogy az önmagában nem elég a tevékenység finanszírozására.

Míg a pénztárak jelenleg visszaszorulóban vannak, a biztosítási piacnak új lendületet adhat, hogy idén január óta a nyugdíj-elõtakarékossági számla és az önkéntes nyugdíjbiztosítás mellett a nyugdíjcélú biztosítások után is jár a 20 százalékos, évi legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás. Az életbiztosítással foglalkozó szolgáltatók nagy része, így az ING is már elõállt saját konstrukciójával, és hamarosan a többi biztosító is piacra dobja termékét. A biztosítók arra számítanak, hogy megtakarítási célú termékek között már az idei értékesítésekben is jelentõs szerepet kaphatnak a nyugdíjbiztosítások. Az államilag támogatott nyugdíjbiztosítás abban különbözik az egyéb, megtakarítási jellegû életbiztosításoktól, hogy csak akkor fizet, ha az ügyfél nyugdíjjogosultságot szerez, vagy ha eléri azt a korhatárt, amely a szerzõdés megkötésekor a nyugdíjba vonuláshoz kellett. Emellett a biztosítás a szerzõdõ halála, illetve legalább 40 százalékos rokkantsága esetén is kifizeti az addig felgyûlt megtakarítást.

A nyugdíjcélú megtakarítások növelésére szükség is van, hiszen az elõrejelzések szerint a 65 év felettiek aránya Magyarországon 2030-ra eléri a 20%-ot, 2050-re pedig 26%-ra emelkedhet. Jelenleg 1,3 aktív keresõ tart el egy nyugdíjast az európai statisztikák szerint, 2050-ben viszont már két nyugdíjast kell majd eltartania egy aktív keresõnek. Emellett jelentõsen csökkenni fog a helyettesítési arány is: ha valaki nyugdíjba vonul, jelenleg az utolsó fizetése 83%-át kapja meg átlagosan, 2050-re ez az arány 65,5%-ára csökkenhet. A nyugdíjaskori változatlan életszínvonal ezért csak öngondoskodással érhetõ el – hívta fel a figyelmet az ING vezérigazgatója.