„Oktalannak és józan ésszel megmagyarázhatatlannak” tartja József-Polonyi Gábor a 2019-től érvényes adócsomag biztosítási szabályokat érintő változásait, melyek fontos társadalmi folyamatokat akasztottak meg és alapvető adószakmai elveket is sértenek. Egyetlen sürgető feladatnak ezért a 2018-ban hatályos rendelkezések mielőbbi visszaállítását, ezáltal a vállalati források egészségügyi ellátásba történő bevonását tekinti a szakértő, akivel nemrég megjelent új könyve, a Biztosítás és adózás kapcsán készítettünk interjút.

József-Polonyi Gábor elsőként foglalta össze átfogóan a biztosítások hazai adózási és elszámolási szabályait 2001-ben megjelent könyvében, amely a későbbiek során számos kiadást élt meg. Idén a közgazdász végzettségű biztosítási adószakértő új könyvet írt Biztosítás és adózás címmel, teljesen új megközelítést alkalmazva a témafeldolgozást illetően.

Miért ragadott tollat és írt újabb szakkönyvet a biztosítás és adózás témájában? Mennyi időt vett igénybe a kötet megírása?

Korábbi összefoglaló munkáim a korabeli – tökéletesnek nem nevezhető – szabályozási környezet mentén igyekeztek a különböző biztosítási jogviszonyok adókövetkezményeit értelmezni, magyarázni. Szerencsésnek tartom magamat, hogy a ma hatályos, 2013-tól érvényes korszerű jogszabályok kialakításában – mintegy az adóztatási koncepció ötletadójaként is – részt vehettem a Mabisz munkacsoportjának tagjaként. Miután e szabályozás kereteit, főbb irányait a biztosítók szakértői megalkották, nem kevésbé szerencsés pillanatnak kell tekintenünk azt is, hogy a Pénzügyminisztérium bevonta a Mabisz munkatársait az új szabályozási logika törvényi megfogalmazásába, így személyesen és közvetlenül is részt vehettem ebben a munkában. Ezért akár azt is mondhatnám, hogy a ma hatályos rendelkezéseket – a 2019-es változások kivételével – saját gyermekemnek tekintem. Ha ehhez még hozzátesszük húszéves biztosítási praxisomat, valamint 2018-as nyugdíjba vonulásomat, akkor egyenesen adódik valamiféle összegzési törekvés egy alkotó ember számára. Azt hiszem, ez így elegendő indítéknak tekinthető a szóban forgó könyv megszületéséhez. Hogy mennyi ideig tartott a megírása? Mondhatnám akár azt is, hogy húsz évig, de a viccet félretéve, az első betű leütésétől a könyv fizikai kézbevételéig egy év telt el.

A korábban e tárgyban született munkáihoz képest mennyiben más most a téma feldolgozása?

Szakmai szempontból a korábbi munkáimat sem érheti kifogás, de azok – szakmai tisztességük ellenére – mégiscsak egy kissé bürokratikusra sikeredtek. Ezt úgy értem, hogy bár hűen követték a szabályozási logikát, mégsem adtak kézenfekvő, könnyen elérhető válaszokat a felhasználók kérdéseire. Egy-egy konkrét biztosítási jogviszonyra vonatkozó válaszok különböző fejezetekben voltak megtalálhatók abból adódóan, hogy az egyes témákat, biztosítási jogviszonyokat érintő következményeket nem egy helyen, hanem adónemenként, adófajtánként tárgyaltam. Tudtam, hogy az új könyvemet más szemléletben kell megírnom, úgy, hogy valóban segítse a biztosítási szakma szereplőit a mindennapi munkájuk során. A könyv szerkezetének kialakítása és írása közben mindvégig a pragmatizmus parancsa vezérelt. Ezt diktálták szerzett tapasztalataim és a környezetemből érkező igények, elvárások. Éppen ezért a mostani munkámban az elsődleges megközelítés a biztosítási termék, a biztosítási jogviszony. Egy-egy konkrét szituáció, biztosítási jogviszony megragadása során annak minden biztosításszakmai és adójogi aspektusát megtárgyaljuk, mégpedig egy helyen. Az olvasónak nem kell a terjedelmesnek tekinthető kötet útvesztőiben keringenie. Ez egy szakmai kézikönyv, amelynek részletes tartalomjegyzéke tárgymutatóként is szolgál. Az olvasó kikeresheti az őt érdeklő témát, majd a megadott oldalakon minden olyan választ, szabályt megtalálhat, amely az adott termékre, jogviszonyra vonatkozik – és az aktuális tudásunk alapján egyáltalán megválaszolható volt, ideértve adott esetben a kérdéskört érintő szakmai dilemmákat is. 

Kiknek lehet hasznos ez a könyv és miért?

Mindenkinek, aki így vagy úgy, de biztosítással foglalkozik vagy azzal kapcsolatba kerülhet. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár első ránézésre egy adószakmai könyvet tartunk a kezünkben, ez mégsem tekinthető egyszerű adózási szabályismertetésnek. Ha az lenne, figyelemmel az adószabályok gyakori változására, nagyon hamar elavulttá válhatna, indokolatlan lenne még a nagyon szép és igényes nyomdai kivitelezés is. Hogy nem tisztán adózási szakkönyvről van szó, azt a címadással is kifejezésre kívántam juttatni: Biztosítás és adózás. Tehát ez a könyv elsősorban biztosításokról szól és „mellesleg” azok adózási szabályait is bemutatja. E munkám célja legtisztább értelemben ismeretterjesztés a biztosítási szakma gyakorlóinak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mivel a biztosítási jogviszonyokat érintő magánjog és a biztosítási tevékenységet szabályozó törvények, ha állandónak nem is, de relatíve stabilnak tekinthetők, a könyvem kilencven-kilencvenöt százalékban hosszabb távon érvényes tudást, ismeretet tartalmaz, és csak a maradék szól az adózásról. Ott és akkor, amikor az adott biztosítási jogviszonyhoz, biztosítási termékhez adókötelezettséget rendel a jogalkotó. Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy belátható és elfogadható legyen az az állításunk, miszerint ezt a könyvet haszonnal forgathatják a kezdő és már nagy rutinnal rendelkező üzletkötők mellett akár a biztosítási területen tevékenykedő különböző szakértők, termékfejlesztők, az értékesítés támogatói és irányítói is. Tovább menve, a könyv írása közben a célközönségbe tartozónak tekintettem a tanácsadó cégeket, a különböző hatóságokat és nem utolsósorban az ügyfeleket is. Nagy szeretettel és hálával gondolok a Generali a Biztonságért Alapítványra, hogy sok millió forintos támogatásával ez a kötet háromezer példányban elkészülhetett, megjelenhetett, és az alapítvány önzetlen támogatásával térítésmentesen eljuthatott a biztosítási piac minden megcélzott szereplőjéhez. Ma már kijelenthetjük, hogy az alkuszszövetségeken keresztül eljutott az alkuszvállalkozásokhoz és azok független közvetítő partnereihez, a Mabiszon keresztül a biztosítókhoz, illetve azok szakértőihez és hálózataikba, a Bankszövetségen keresztül a pénzintézetekhez, továbbá a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaihoz, ahogyan a nagy tanácsadó cégek szakértőihez is. De jutott példány az ELTE biztosítási szakjogászképzésében részt vevő oktatóknak és néhány szerencsésnek mondható hallgatónak is. Miért hasznos ez a munka? Azt hiszem, hogy az ismeretek terjesztésével, a piaci szereplők ez irányú képességeinek fejlesztésével valamilyen mértékben ez a könyv is hozzájárulhat a pénzügyi és biztosítási kultúra színvonalának emelkedéséhez, a biztosítási penetráció magyarországi növekedéséhez.

Könyvében részletesen bemutatja a biztosításokat érintő szabályozás elmúlt három évtizedét, 1988-tól napjainkig. Milyen irányba fejlődik a hazai szabályozás?

Itt most csak a biztosítási jogviszonyokat érintő szabályozásról, azon belül is leginkább a jövedelemadóztatásról beszélek. Ezzel kapcsolatban kijelenthető, hogy a 2013-tól bevezetett rendelkezések érett felnőttnek tekinthetők, további fejlődésre nincs szükségük. Ez a szabályozás a társadalmi viszonyokat, a biztosítási jogviszonyokat, a biztosítási termékeket ismerő és értő rendelkezéseket tartalmaz, így azok hosszabb időtávon is érvényesek. E területen a legfontosabb érték most a stabilitás lenne, nem célszerű rövid távú érdekek vagy mondjuk tájékozatlanságból módosítgatni, ide-oda rángatni azokat. És ebbe a 2013-as szabályozási rendbe, logikába szépen beleilleszkedik a nyugdíjbiztosításokat érintő állami támogatás, adójóváírás rendszere is. Most már csak egyetlen sürgető feladat van hátra: a 2019-től érvényes oktalan, józan ésszel megmagyarázhatatlan szabályváltoztatás megszüntetése, a 2018-ban hatályos rendelkezések mielőbbi visszaállítása, nevezetesen a munkáltatók által kötött kockázati biztosítások minimálbérhez kötött korlátozott adómentességének, valamint a társadalmilag fontos célokhoz kötött, a munkavállaló által azonnal el nem fogyasztható juttatások céges adózásának visszaállítása.

Miért gondolja a 2019-ben bekövetkezett szabályozói változásokat adópolitikai és társadalompolitikai visszalépésnek?

Ennél a kérdésnél mindenekelőtt jusson eszünkbe a magyar emberek általános egészségi állapota, egészségtudatosságuk mértéke, szokásaik és életmódjuk, valamint nem utolsósorban az állami ellátó rendszerek pénzügyi korlátai, jövőbeli még szűkösebb lehetőségei. Ezek mind hosszú távú kategóriák, ami alatt azt kell értenünk, hogy ezeken a területeken csak hosszú évek következetes munkájával, megfontolt intézkedésekkel lehet érdemi javulást elérni. Márpedig a munkáltatói céges kockázati biztosítások korlátozott adómentességének 2019-től történő megszüntetése, nevezetesen a céges baleset-, betegség-, egészség- és kockázati életbiztosítások díjának első forinttól történő adókötelessé tétele minden előbb említett céllal szembe megy. A vállalati források bevonása az egészségügyi ellátásba, hogy ne mondjam, az egészségipar piacára kifejezetten hasznos társadalmi szempontból, és fontos forrásbővülést jelenthet a mindig és a jövőben még inkább forráshiánnyal küzdő társadalombiztosítás számára. Ez az anyagi oldala a kérdésnek. De talán még ennél is fontosabb lehet, hogy sok olyan ember számára biztosíthat szűrést és ellátást, akik korábban csak akkor kerültek az egészségügy látóterébe, amikor a baj már nagy volt, és nem mellesleg, a gyógyítási költségek is radikálisan magasabbak voltak, mint a kór korai felismerése esetében. Tovább menve, az államilag támogatott vállalati szerepvállalás az egészség, az egészséges életmód, az egészség, mint kockázat kezelésének területén korábban tájékozatlan vagy érzéketlen emberek egészségtudatosságát ébresztheti fel és indulhat egészséges fejlődésnek. És végül, a részletek mellőzésével, könnyen belátható, hogy a különböző célhoz kötött hosszú távú tőkegyűjtő biztosítások területén való vállalati szerepvállalás is legalább annyiban támogatható lenne az állam részéről, hogy azok díjához kifizetői adózást rendeljen. Azon túl, hogy ez valamelyest enyhébb terhet jelent, leginkább azért lenne fontos, hogy a díjfizetés időpontjában elfogyasztható jószághoz ténylegesen nem jutó magánszemélyeket a díjfizetés időpontjában azonnal adó- és járulékterhet jelentő összevonandó jövedelemmel ne vegzáljuk. Nos, ezeket az adóintézményeket, követelményeket 2019 előtt már tartalmazta a jogszabály. Ezeket iktatták ki 2019-től, és ezeket kéne haladéktalanul visszaemelni a törvénybe.

Azt írja, hogy a 2018-ban elfogadott adócsomag olyan adóintézményeket számol fel, amelyek társadalmi folyamatokat akaszthatnak meg. Mit ért ez alatt?

A fenti válaszaimon túlmenően, itt érdemes még megemlíteni az emberi tényezőt és a bizalmat. Minden emberi kapcsolatban fontos szerepe van a bizalomnak. Számíthatok-e rád, megbízhatok-e benned, és nem csak most, hanem a jövőben is. Számomra a bizalom biztonságot és kiszámíthatóságot is jelent. A bizalomnak és a kiszámíthatóságnak az állam és az állampolgár közötti viszonyban és alkotmányos egyezségben is léteznie kell. Az említett 2018-as törvényi változások hosszú távra tervezett vállalati szerepvállalásokat likvidáltak vagy lehetetlenítettek el. A piac szereplői éppen csak kezdték megszokni a kedvező körülményeket, hosszú távú kapcsolatokat kezdtek kiépíteni, és megnyílt az egészségtudatosság növeléséhez vezető út. Határozottan érződött már a társadalomban végbement pozitív változás, az öngondoskodás fontosságának felismerése. És ebben a pillanatban cserbenhagyták. Szerintem a legnagyobb veszteség nem is a kedvező szabályok megszűnése (ez sem jó), hanem a bizalom elvesztése, a kiszámíthatatlanságból fakadó bizonytalanság. A bizalomvesztés. Hogyan fogjuk tudni a társadalom tagjaival újra elhitetni, hogy érdemes ezekben a kérdésekben, területeken együttműködni. Leginkább erre gondolok, amikor arról beszélek, hogy hosszú távú kedvező társadalmi folyamatok akadtak el a törvényi szabályozásban történt említett visszalépés miatt.

Azt írja, hogy az elfogadott törvény alapvető adószakmai elveket is sért. Melyek ezek?

Bár egy szakmai folyóiratban jelenik meg ez az interjú, kereteit mégiscsak meghaladná egy mélyebb szakmai elemzés, ezért igyekszem leegyszerűsíteni a kérdést. 2019-től egyrészt megszűnt a céges kockázati biztosítás korlátozott adómentessége, másrészt az adóköteles biztosítási díj összevonandó jövedelemként vált adókötelessé. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a biztosítási díj utáni személyi jövedelemadót és egyéni járulékokat (társadalombiztosítási járulékot) a biztosított magánszemélytől kell levonni. Igen ám, de a biztosítási díj, a biztosítási szolgáltatás nem azonnal elfogyasztható jószág (jövedelem), így abból az adó és a járulék nem levonható. Így hát nem marad más hátra, mint hogy a magánszemély egyéb megszerzett jövedelmeinek terhére érvényesítsék azokat. Ez nagy baj, hiszen emiatt vagy a megszokott nettó jövedelme fog csökkeni vagy a vásárolt biztosítási szolgáltatás értéke. Szakmai álláspontom szerint a célhoz kötött hosszú távú juttatások adóztatását vagy a kifizetőhöz (munkáltatóhoz) kell rendelni, ha azt a díjfizetés időpontjához kötjük, vagy a cél teljesülésének időpontjához, ha a magánszemélyt kívánjuk adóztatni. A kockázati biztosítások céges díjának összevonandó jövedelemként történő adóztatása sérti a jövedelemmel arányos adóztatás elvét is. Gondoljunk csak arra, hogy egy-egy veszélyközösség tagjainak egyéni kockázatai jelentősen eltérhetnek egymástól, miközben a kockázati biztosítások díja egyfajta átalánydíj. Ezért a biztosítottra jutó biztosítási díjjal kifejezett kockázat szinte soha nem lesz azonos a biztosított által hordozott valódi kockázatokkal, azok bekövetkezésének valószínűségével. Belátható, hogy a biztosítási díj egyéni adóztatása összevonandó jövedelemként az említett arányossági elvet mindenképpen sérti. És ehhez vegyük még hozzá a kockázati biztosítás azon sajátosságait, hogy a biztosító csak akkor köteles szolgáltatást nyújtani, amikor a biztosítási esemény bekövetkezik, ráadásul a veszélyközösségből csak annak a magánszemélynek, akivel a baj megtörtént. Tehát jellemzően többségben lesznek azok a magánszemélyek, akik bár a biztosítási díj után (mint a biztosítási védelem átalánydíja után) adót és járulékot fizettek, biztosítói teljesítésre nem válnak jogosulttá. A ma hatályos szabályozás méltánytalansága és adószakmai tévedése nyilvánvaló.

A kormányzat célja, hogy minden juttatási elemet bér szerinti juttatásként adóztasson. Mi a probléma ön szerint ezzel, mi lenne a helyes szakmai megközelítés?

Magunk között szólva, jelenleg sem adóztatnak minden juttatási elemet bérként! Vannak kivételek, olyanok is, amelyek a juttatásban részesülő dolgozóknak azonnal elfogyasztható jövedelmet jelentenek. Valóban, 2019-től a legtöbb juttatási elem kifizetői adóztatása megszűnt. A kivételektől eltekintve, mindegyikre a bérjövedelem szabályait kell alkalmazni, miközben a juttatások természete, gazdasági tartalma különböző. A korábbi kérdések mentén mindezekről már beszéltünk. A juttatások között azonban vannak azonnal elkölthetők, valamint csak a távoli jövőben hozzáférhetők, fontos társadalmi célokat szolgáló hosszú távú juttatások. Ha mindegyikre azonos szabályokat alkalmazunk, akkor már csak a formál logika alapján is könnyen belátható, hogy a juttatások azonos adójogi kezelése méltánytalan helyzeteket teremthet. Ezekről a méltánytalan helyzetekről, hatásokról már szóltam. Nyilvánvaló, hogy a különböző juttatásokat valódi tartalmuk és természetük alapján differenciáltan kellene kezelni az adórendszerben is. Ha a politikai akarat bármilyen megfontolásból – ne vonjuk kétségbe adott esetben a jó szándékot, ne minősítsük a törekvést – egységesíteni, egyszerűsíteni szeretné a juttatások rendszerét, akkor azt úgy tegye, hogy figyelembe veszi a szabályozandó terület sajátosságait, természetét. Ennek érdekében a politikát egyrészt segítheti az államigazgatás adóztatásért felelős szakapparátusa, másrészt a politikának nyitottnak kell lennie a szakmai visszacsatolásokra. Én azt gondolom, hogy 2018-ban ez az egyeztetési mechanizmus csorbát szenvedett. Egy analógiával zárnám ezt a kérdéskört: a biztosításokat érintő 2013 előtti személyi jövedelemadóztatás sem a jogalkotó és a szabályozó minisztérium rossz szándéka miatt volt fogyatékos, hanem a tényleges társadalmi viszonyok árnyalt ismeretének hiánya miatt.

Milyen adózással kapcsolatos megoldásokat tartana elfogadhatónak? Visszatérést a 2018 végi állapothoz, vagy más szabályok kidolgozását?

Egyetlen helyes megoldást látok: visszatérni a 2018 végén hatályos szabályokhoz.

A bevezető végén azt írja, azon dolgozik rendületlenül, hogy a biztosításokat érintő szabályozás minél előbb visszatérjen a helyes medrébe. Milyen lehetőségei és eszközei vannak ennek eléréséhez?

Említettem már, 2018-tól nyugdíjas vagyok. Azt hiszem, tevékeny nyugdíjas. Az azóta eltelt időben írtam meg a mostani könyvemet. Kapcsolatban állok a Mabisszal és jó néhány biztosítóval. Amikor csak kérik, és olyat kérnek, amit képességeim alapján teljesíteni tudok, segítem a mindennapi munkájukat. Továbbá órákat adok az ELTE biztosítási szakjogászi képzésén biztosítások és adózás témakörben. Szinte napi, de legalábbis elevennek mondható kapcsolatban állok a szabályozó minisztérium azon munkatársaival, akikkel már húsz éve közösen munkálkodunk a biztosítások jövedelemadóztatásának jobbításán. Kölcsönös bizalommal egymás iránt. Nos, bármikor, amikor megszólalok, mint ahogyan most a Biztosítási Szemlében is, vagy kapcsolatba kerülök olyan emberekkel, akiknek befolyása lehet a szabályozásra, a lehetőségeimhez mérten minden alkalmat és tisztességes eszközt megragadok annak érdekében, hogy a biztosítások szép szabályozásán 2019-ben esett csorbát mielőbb kijavítsuk, hogy egy koherens és méltányos szabályozás szolgálhassa hosszú távon a biztosítási piac legtágabban értelmezett szereplőit.

A könyvet méltató biztosítási és adószakértők szerint József-Polonyi Gábor új kötete jól strukturált, könnyed, gördülékeny stílusú, hiánypótló alkotás, amely nem hiányozhat egyetlen biztosítással foglalkozó szakember könyvtárából sem. A könyv 3000 példányban jelent meg, a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával.