Figyelem: módosul a befektetési alapok kategorizálása
2020.10.13

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) módosította a befektetési alapok kategorizálási szabályzatát, melynek eredményeként az alapok besorolási kategóriái kiegészülnek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos információkkal.

A BAMOSZ kategorizálási szabályzatának elsődleges célja, hogy segítséget nyújtson a befektetők számára az alapok közötti választásban azáltal, hogy az egyes alapokat a befektetési politikájuknak, jellemző portfolió összetételüknek megfelelően különböző kategóriákba sorolja.

Az elmúlt időszak egyik fontos fejleménye, hogy a tőkepiaci befektetések terén egyre nagyobb hangsúlyt és szerepet kapnak a felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok (összefoglaló nevükön: „ESGenvironmental, social, governance - szempontok”). Hazánkban is egyre több, a befektetései során az ESG szempontokat figyelembe vevő alap működik és érezhetően nő a befektetői igény is ezek iránt. Annak elősegítése érdekében, hogy azok a befektetők, akik ESG szempontokat figyelembe vevő alapokba szeretnék helyezni a megtakarításaikat, ezt minél könnyebben megtehessék, a BAMOSZ az alábbi kategóriákba sorolja a tagjai által kezelt befektetési alapokat attól függően, hogy azok befektetéseik során milyen mértékben követik a fenntartható fejlődéssel, valamint az egyéb társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos szempontokat:

  • Az "ESG-minősített" kategória feltétele, hogy az alapkezelő az alap befektetéseit ESG szempontok alapján szűrje, az ESG szempontból nem elfogadható eszközökbe való befektetéseket kizárja.
  • "ESG-Plusz" megjelölést kaphat az az alap, amely az előbbi feltételeken túlmenően a portfólió elemeinek kiválasztási szempontjainál - megfelelő mértékben - felülsúlyozza a pozitív ESG minősítéssel rendelkező eszközöket.
  • "ESG-Impact" megjelölést kaphat az olyan tematikus, fenntartható gazdaságra, környezetvédelemre stb. fókuszáló alap, amely olyan szektorokba fektet, amelyek elsődlegesen a fenntarthatósággal kapcsolatosan tevékenykednek.

A BAMOSZ a honlapján (www.bamosz.hu) naprakészen közzéteszi a tagjai által kezelt befektetési alapok fontosabb adatait, melyek között 2021. január 01. napjától kezdődően szerepelni fog az alap ESG szempontok szerinti kategóriája is, így az ilyen termékek iránt érdeklődő befektetők a BAMOSZ honlapján könnyen megtalálják majd ezeket az alapokat.

A részletes feltételeket tartalmazó új kategorizálási szabályzat az alábbi linken érhető el: https://www.bamosz.hu/web/guest/szabalyzatok/-/document_library_display/xQ5D/view/35506