Kreatív ötletek a jövő biztosítási szakembereitől
2020.11.29

Fiataloknak szánt, olcsó készülékbiztosításokkal gyűjtenének ügyfeleket. Terméket fejlesztenének az internetes zaklatásra. Kizárólag digitálisan értékesítenének. Applikációk kidolgozásával követnék a Lemonade modellt. Crowdsourcing-gal gyűjtenének ötleteket az ügyfelektől. A bevételek öt százalékát jótékony célokra fordítva hangsúlyoznák a társadalmi felelősségvállalás fontosságát – néhány ötlet az idei Biztosítsd Be Magad! esettanulmány verseny csapataitól.

A MABISZ által meghirdetett és a Case Solvers problémamegoldó képzésekkel foglalkozó cég szervezésében már negyedik éve lebonyolított verseny résztvevőinek idén egy fiktív nemzetközi társaság, az Alfa Biztosító magyarországi piacra lépését kellett megterveznie. A biztosítási szakemberekből álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatok elemzésével milyen stratégiával, termékkörrel, tervekkel, mekkora szeletet tudnának kihasítani a hazai biztosítási „tortából”.

A MABISZ évek óta foglalkozik a fiatalabb nemzedékek pénzügyi tudatosságának, biztosítási alapismereteinek a fejlesztésével. A szövetség közel két évvel korábbi, fókuszcsoportos kutatása is megerősítette ugyanis azokat a feltételezéseket, hogy a biztosítási szektor és tevékenysége kevéssé ismert a fiatalok előtt. Ugyanez volt a helyzet a termékismerettel is. Spontán módon csak az utasbiztosítás (mint balesetbiztosítás), a gépjármű biztosítás (casco) és a „háztartási biztosítás” (betörés elleni fedezet említésével) merült fel.

A kutatási eredmények alapján a MABISZ egy ún. Fiatal Generációs Stratégia kidolgozását és végrehajtását határozta el, törekedve a fiatalok minőségi és hiteles információkkal való ellátására, élményszerűen és kritikus gondolkodásukat fejlesztő megoldásokkal, de játékos formában. A megkezdett munka egyfajta visszaigazolása az idén ősszel már negyedik alkalommal meghirdetett Biztosítsd Be Magad! esettanulmány verseny, amelyre idén először nemcsak egyetemista, de (ugyancsak három fős) középiskolás csapatok is nevezhettek. Az érdeklődésre jellemző, hogy a felhívások több mint százezer főt értek el, harmincegy intézményből jelentkeztek csapatok. Nemcsak a fővárosból és vidéki oktatási intézményekből, de a határon túlról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredáról, Székelyudvarhelyről is voltak érdeklődők. Sőt, az egyetemista kategóriában egy Corvinus - Babes-Bolyai vegyes csapat, a Strategy&Beyond végzett az első helyen. A középiskolások közül a fővárosi Eötvös József Gimnázium fiataljai, a Frankok vehették át a legjobbaknak járó elektromos rollereket. (A második helyezettek mindkét kategóriában fejenként egy-egy SUP-ot, a harmadik helyezettek drónokat kaptak.)

„Nagyon innovatív, kreatív megoldásokat kaptunk a különböző csapatoktól, mindegyikük szakmailag megalapozott volt és hozta azt a frissességet, fiatalos szemléletet, megközelítést, aminek a behozatala, megjelenítése ennek a versenynek a célja volt” – értékelt az online döntőt követően Erdős Mihály. A MABISZ elnökhelyettese, az egyetemista kategória zsűri elnöke kiemelte azt is, hogy találkozott olyan megoldásokkal is, amelyek továbbgondolásra érdemesek. A győztesek prezentációi megtekinthetőek a mabisz.hu oldalon, a Biztosítsd Be Magad! menüpont alatt, az online döntőről készült rövid összefoglaló pedig a You Tube-on, ezen a linken érhető el.