Karbantartásra és ne bírságra költsünk!
2014.04.23
Tavasszal egyre többen veszik elõ biciklijüket és választják az eddig téli álmot alvó társukat hétvégi kirándulásokra vagy épp a munkahely megközelítésére. Szerencsére erre országszerte egyre több lehetõség van, hiszen 4000 kilométernyi kerékpáros úthálózat áll a kerekezõk rendelkezésére, és csak a fõvárosban évente 8-9 kilométerrel bõvül a bicikliseknek szánt úthálózat. A frissen elõvett és leporolt kerékpárok karbantartása azonban nagyon fontos, figyelmeztet Palágyi István, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum instruktora, akit a biztosítótársaság a kerékpárok tavaszi „nagy generáljáról” és annak fontosságáról kérdezett.

Tavaszi karbantartás

Egyre többen választják munkahelyük megközelítésére, bevásárláshoz, hétvégi túrákra vagy éppen a napközbeni ingázáshoz a biciklis közlekedést, mely mára a fõváros napi forgalmának 2%-át teszi ki. A frissen üzembe állított biciklivel elsõ utunk minden esetben a kerékpár szervizekbe vezessen, hiszen a majd fél évig nem használt biciklin számos mûszaki probléma elõjöhet, melyek akár balesetekhez is vezethetnek.

A KSH országos baleseti statisztikájából kiderül, hogy évente majd 2000 biciklis baleset történik, melynek száma 2006 óta egy lassan emelkedõ tendenciát mutat, így a tavaszi „nagy generál” nem elhanyagolható. „A kerékpár mûszaki állapotának ellenõrzésekor mindenképpen tesztelni kell a lámpák, a gumik, a váltók, a küllõk, a fékek, a kormány, a lánc, a hajtómû és az ülés állapotát is” – hangsúlyozza Palágyi István, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumának instruktora. „Ezek azért fontosak, mert elég egy apróbb mûszaki probléma, egy rossz váltó vagy egy kopott fék és máris kész a baj” – teszi hozzá a szakértõ.

30 000 forint egy lámpáért?

A láthatóság kérdése mindig központi eleme a biciklis közlekedésnek, melyre minden esetben figyelni kell. „A kerékpárosokat legtöbb esetben a világítás nélküli közlekedés, az elsõbbség meg nem adása, és a kanyarodási szabályok megszegése miatt büntetik meg” – figyelmeztet az instruktor. „A szabályszegésért maximum 30 ezer forint bírság is járhat” - teszi hozzá a szakértõ.

A KRESZ többféle olyan kötelezõ elemet is felsorol, melyeket minden esetben a biciklire kell szerelni és annak hiánya már szabályszegésnek minõsül. Ilyenek a fehér színû elsõ lámpa, a piros színû hátsó lámpa, az egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színû fényvisszaverõ prizma, illetve a borostyán sárga színû küllõprizma legalább az elsõ keréken. Fontos továbbá a két, egymástól független fék, és a csengõ megléte és zavartalan mûködése is.

A KRESZ a nem kötelezõ, de javasolt kiegészítõket is felsorolja. Ilyenek a karos szélességjelzõ prizma, a visszapillantó tükör és a sárvédõ.

Jó tanácsok a szakértõtõl

Saját és környezetünk biztonsága érdekében szánjunk idõt a tavaszi karbantartásra, és figyeljünk oda, hogy a KRESZ-ben foglalt minden követelménynek maradéktalanul megfeleljen a bicikli állapota és felszereltsége! „Számos bringaszerviz mûködik országszerte, ahol olcsón és gyorsan helyrepofozzák kerékpárunkat. Pénzünket inkább erre és ne a szabályszegés miatti bírság befizetésére költsük”– figyelmeztet Palágyi István.