Termõterületeink csupán 40%-a védett biztosítással
2014.05.07
Magyarországon a nagyságrendileg 4,3 millió hektáros termõterületnek csupán 40%-a védett biztosítással, pedig éves szinten 130 milliárdos természeti kár éri a gazdákat. Ebben egyre nagyobb arányban szerepelnek a szélsõséges idõjárás okozta károk.

A Generali például 2013-ban mintegy 6 milliárd forint kártérítést fizetett ki a szélsõséges idõjárással kapcsolatos károkra, ez 10 ezerrel több esetet és 2,5 milliárd forinttal magasabb összeget jelentett az elõzõ évhez képest.

A mezõgazdaságban elsõsorban a jégverés, a nagyobb viharok és tüzek, az aszály, villámcsapás, a fagyok, kõomlás és földcsuszamlás okoztak kárt fõként a kukorica-, a repce-, a napraforgó-, a dinnye-, a paprika- és paradicsomtermésben. A még egy hétig köthetõ, 2 évvel ezelõtt bevezetett díjtámogatott mezõgazdasági biztosítás segítségével csökkenthetik a gazdák az idõjárásnak való kiszolgáltatottságukat is.

A biztosítási forma, melyet az éves díj legfeljebb 65%-áig támogat az állam, és amely a mezõgazdasági termelõk számára nagy segítséget jelenthet egy-egy ilyen idõjárási kár bekövetkezésekor, egyre népszerûbb: a Generalinál 2012-rõl 2013-ra 600-ról több mint 1300-ra nõtt a megkötött támogatott biztosítások száma. A tavalyi évben a díjtámogatott mezõgazdasági biztosításokra több mint 350 millió forintot fizetett ki a Generali.

„Míg a tavalyi évben a támogatási keret 90%-át használták ki a gazdálkodók, az idei évben további növekedésre számítunk. Hiszen már az alig több mint 2000 forintos hektáronkénti éves díj is fedezetet biztosít a természeti károkra, amelyek akár 30-50%-os terméshozam veszteséget is okozhatnak. Illetve az idei évben új termékstruktúrát vezettünk be a díjtámogatott mezõgazdasági biztosítások terén is: olyan kiegészítõ biztosítási lehetõségeket kínálunk, melyekkel még szélesebb körû védettséget alakíthatnak ki a gazdák” – mondta Hajas Gábor, a Generali Biztosító vagyonbiztosítási igazgatója.

A biztosítást tehát az alacsonyabb éves díj mellett azért is érdemes igénybe venni, mert a biztosított termelõk kétszer akkora kárenyhítõ juttatásra jogosultak, mint akik nem rendelkeznek mezõgazdasági biztosítással, illetve, mert a Generalival tovább szélesíthetik a biztosítási védelmüket.

Újdonság például, hogy a Generali biztosítása térít tûz vagy földcsuszamlás esetén a helyreállításra is, nemcsak növénykárra. A mezõgazdasági felelõsségbiztosítás kiterjeszthetõ a mezõgazdasági és állattartói tevékenységre, a munkáltatói felelõsségére, a környezetszennyezéssel és a mezõgazdasági vegyszerek használatával okozott károkra. Ha például a permetezéskor a szél átfújja a vegyszereket a szomszédos terményekre és kipusztítja azokat, a károkat megtéríti a biztosító, de amennyiben egy traktorból kifolyik az olaj, és talajcsere szükséges, azt is fedezi a társaság.

Az idei évtõl több növény vonható biztosítási fedezet alá. Így például a Generali azon ügyfelének, akinek tavaly 1 hektárnyi cukkínijét elverte a jég, idén már közel 1 millió forintot térítene a biztosító.

A kockázatok köre minden módozatnál bõvíthetõ kiegészítõ biztosítással. Ezek keretében a Generali megtéríti egyebek mellett a nem természeti eredetû tûzkárokat is, akár akkor is, ha egy égõ cigaretta csikk miatt keletkezik tûz a biztosított növényi kultúrában.

Fontos változás továbbá az is, hogy a Polgári Törvénykönyv szabálymódosulása miatt a díjtámogatott biztosítások esetében változik a biztosított hozam számításának módja.