High tech egészség: a 30-asok, 40-esek nem elég nyitottak
2015.12.31
Az egészen fiatalok és az idõsek a legnyitottabbak az egészségügyi technológiák iránt, miközben a harmincas-negyvenes éveikben járók kevésbé. Utóbbiak hosszú távú egészségüket is kockára tehetik ezzel – derül ki egy felmérésbõl.

A tinédzserek és a húszas éveikben járók, valamint az idõsebbek élen járnak az egészségügyi technológiai eszközök használatában, amivel nyomon követhetik, illetve javíthatják egészségügyi állapotukat, jólétüket. Legalábbis erre a következtetésre jutott a brit AXA, amely több mint 2000 brit felnõttet és 546 tinédzsert kérdezett meg.

A fiatalok a leglelkesebbek

A fiatalabb generációra különösen jellemzõ, hogy kíváncsi az egészségével kapcsolatos információkra. Erre utal az is, hogy a megkérdezett 14-17 évesek 70%-a részt venne DNS-elemzésben, hogy megtudja, genetikai adottságai milyen hatással vannak egészségi állapotára. A 18 éven felüliek körében ugyanez az arány 51%.

Amennyiben a DNS-teszt a rák, vagy a sclerosis multiplex kialakulásának esélyeit is kimutatná, úgy a 18-24 évesek több mint 43%-a, a 14-17 évesek 52%-a nyitott lenne a vizsgálatra.

Az idõsebb generációról az derült ki, hogy a kor elõrehaladtával egyre nagyobb valószínûséggel használnának olyan egészségügyi tech eszközöket, amellyel vérnyomásukat, vércukorszintjüket, esetleg az anyajegyüket tudnák ellenõrizni. A felmérés alapján az 55 év felettiek harmada használ már most is ilyen eszközöket, szemben a 35-44 évesek 12 százalékával.

Chip-ek és app-ok

A különféle tech eszközök által szolgáltatott egészségügyi adatok tárolása kapcsán a 18-24 évesek 43%-a mondta azt, hogy valamilyen mobil applikációban tárolná legszívesebben azokat, a 25-34 évesek körében ez arány 36%. Az 50 év felettieknek ugyanakkor közel fele mondta azt, hogy legszívesebben minden orvosi adatát egy mikrochipet tartalmazó karkötõben, vagy nyakláncban tárolná. Erre a fiatalabbak mindössze 36%-a nyitott. A legmeglepõbb eredmény mégis az, hogy az 55 év felettiek 23%-a azt is vállalná, hogy ezt a chipet a bõre alá ültessék, amit az egészségügyi szakemberek bármikor elérhetnének egy orvosi ellátás esetén.