Kiterjesztett garancia, vagy készülék-biztosítás? A kettõ nem ugyanaz!
2014.05.15
Kevesebb, mint havi 1.000 forintból megvédhetjük mindennapi munkánkhoz, kommunikációnkhoz szükséges eszközeinket. A PBA Praeventio Zrt. biztosítási alkusz garancia idõn túl is védelmet kínál okostelefonokra, táblagépekre, laptopokra és egyéb elektronikai eszközökre. Sõt, az elektronikus készülékek-biztosítás olyan esetekre is segítséget nyújthat, amik kívül esnek a rendeltetésszerû használaton, azaz amikre az érvényes garancia már nem vonatkozik.

Elektronikus eszközeink nélkülözhetetlen részévé váltak mindennapjainknak, azonban sokszor elfelejtjük, hogy milyen sérülékeny szerkezetekrõl van szó.

Egy középkategóriás okostelefon ára 100.000 forinttól kezdõdik, ennek az összegnek kevesebb mint 1%-a a havidíja egy olyan biztosításnak, ami önhibánkból eredõ töréskárra, vízkárra, vagyis minden olyan kárra is kiterjed, amit a garancia már nem fedez.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kiterjesztett garancia, amit vásárláskor a legtöbb helyen felajánlanak, nem azonos az elektronikus készülék-biztosításokkal, a kettõ inkább egymás kiegészítéseként szolgál. Míg a garancia és a kiterjesztett garancia is a rendeltetésszerû használat közben felmerülõ károkat fedezi, az elektronikus készülékek-biztosítás olyan esetekben is védelmet nyújt, amikor sem a normál, sem a kiterjesztett garancia nem segít.

„A PBA adatai szerint minden negyedik elektronikus készülék képernyõje szenved töréskárt vagy vízbe ejtik a készüléket, esetleg leöntik valamivel. Ezek tipikusan olyan esetek, melyeket garanciálisan nem lehet orvosolni, de az elektronikus készülék-biztosítással igen.” – mondta Dr.Vass Gábor, a PBA Praeventio Zrt. szakmai vezetõje.

Elektronikus készülékeinket tökre teheti egyebek mellett egy villámcsapás is. A MABISZ adatai alapján voltak olyan hónapok, amikor az összes hazai kárbejelentés 28 százalékát, több mint 14 800 esetet villámcsapással kapcsolatosan jelentett be a lakosság. Ezeken belül kiemelkedõen magas volt a villámcsapások ún. indukciós – túlfeszültséggel kapcsolatos – hatása miatti káresemény, ami elsõsorban a mûszaki berendezéseket tette tönkre. 

Néhány példa a legolcsóbban elérhetõ, teljes körû védelmet nyújtó elektronikus készülék-biztosításokra:
Okostelefon kategóriában:
Samsung Galaxy s4 (111 870 Ft) minimál díj: 10.000 Ft/év
Tablet kategóriában:
iPad4 64 GB (167 000 Ft) minimál díj: 10.000 Ft/év
Laptop kategóriában:
Sony Vaio Fit (180 000 Ft) minimál díj: 10.000 Ft/év

Az elektronikus készülék-biztosítása, pontosabban az elektronikus berendezések és készülékek összkockázatú biztosítása védelmet nyújt:

  • az elõre nem látható balesetszerû, váratlan, hirtelen bekövetkezõ károkra, mint például a kezelési hibából, ügyetlenségbõl, gondatlanságból bekövetkezõ károkra;
  • továbbá betörés, rablás, lopás, tûz, víz;
  • vagy más elemi károk esetén is biztonságban vagyunk.

A szolgáltatók, kereskedõ által kínált kiterjesztett garancia tehát nem azonos az elektronikus készülék-biztosítással!
A kiterjesztett garancia – rendeltetésszerû használat esetén – kizárólag a gépére és annak alkatrészeire nyújt védelmet, mintegy meghosszabbítva a garanciális idõt, de változatlan feltételekkel. Az elektronikus készülék-biztosítás kiegészíti ezt a védelmet, mert azokat a nem várt eseményeket is fedezi, melyekre a garancia már nem vonatkozik. Például: gyakori eset, hogy a táblagép üvegének cseréje közel olyan összegbe kerül, mint a gép vételára.

„Az a tapasztalatunk a PBA-nál, hogy mind a céges vagyonbiztosítások esetében – ahol külön fedezeti elemként szerepelnek az elektronikai berendezések – mind a magán felhasználok körében, egyre többen igénylik az elektronikus készülék-biztosítást, hiszen mindennapjaink szerves részévé váltak ezek az igen drága mobil eszközök. A mobilitással azonban együtt jár a sérülés fokozott veszélye, érdemes tehát elõre gondolni az ilyen típusú rizikófaktorok mérséklésére” – magyarázta a szakmai vezetõ.