Nyereséges negyedévet zárt a CIG Pannónia
2014.05.15
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 8 millió forint adózott konszolidált veszteséggel zárta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint 2014 elsõ negyedévét, ami 308 millió forintos javulás az egy évvel korábbihoz képest, míg a magyar számviteli szabályok szerint 141 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el az egy évvel korábbi 111 millió forintos veszteséggel szemben - közölte a biztosító a Budapesti Értéktõzsde honlapján csütörtökön.

A csoport IFRS szerinti bruttó díjbevétele 2014 elsõ negyedévében 3,77 milliárd forint, 32 százalékkal kevesebb az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva. Az életbiztosítási szegmens díjbevétele 24 százalékkal, a nem-életbiztosítási szegmens 55 százalékkal csökkent 2013 elsõ negyedévéhez képest. A jelentés szerint az életbiztosítási szegmens esetében a díjbevételek csökkenése elsõsorban az eseti és megújítási díjak elmaradásának hatását mutatja. Ugyanakkor a nyugdíjbiztosítások újonnan nyíló adókedvezményét gyorsan és rugalmasan megragadva, már 2014. január 2-án értékesíteni kezdték a nyugdíjtermékeket, az elsõ negyedévben 203 millió forint nyugdíjbiztosítási állományt szerezve.

A nem életbiztosítási szegmens díjbevételének csökkenése tudatos stratégia eredménye, a csoport 2014-tõl jelentõsen csökkentette üzleti jelenlétét a kötelezõ felelõsségbiztosítás és a CASCO-biztosítások piacán, és olyan célterületekre fókuszál, amelyeken jobban tud érvényesülni a csoporttag, CIG Pannónia Elsõ Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) hazai kis- és közepes vállalkozásokat, családokat, illetve réspiacokat megcélzó érték- és szolgáltatás orientált, nyereséget eredményezõ üzletpolitikája. A menedzsment várakozásainak megfelelõen, ezzel a lépéssel a biztosítástechnikai eredmény jelentõsen javult. A társaság közleménye alapján a magyar számviteli szabályok szerint a biztosító bruttó díjbevétele 2014 elsõ negyedévében 3180 millió forint, amelynek meghatározó része rendszeres díj, 3003 millió forint. Emellett az eseti díjak összege 177 millió forint. A bruttó díjbevétel 2013 hasonló idõszakához viszonyítva közel 27 százalékkal csökkent.

Ennek ellenére a biztosító 2014 elsõ negyedévében 100 millió forint biztosítástechnikai eredményt ért el, amely összehasonlítva a megelõzõ év azonos idõszakával, 102 millió forintos javulás. Vagyis a biztosító már az elsõ negyedévben nyereségesen tudott mûködni. A közlemény kiemeli: tavaly döntött a menedzsment az értékesítési csatornák diverzifikálásáról, így az idén már az értékesítési csatornákon belül a saját hálózat kimagaslóan jól teljesített, a tavalyi év azonos idõszakához viszonyítva 93 százalékos növekedést produkált. Ezen kívül három új banki partnerrel is elindult a biztosító egészségbiztosítási termékének az értékesítése.Tovább folytatódott a mûködés racionalizálása is: a 2013-as költségmegtakarítási intézkedések eredményei 2014-ben már a teljes évben éreztetik hatásukat, 2013 elsõ negyedévéhez képest az igazgatási költségek további 39 százalékkal csökkentek.