Autósok: 16 percbõl átlag 3 percig nem az utat figyelik
2014.06.13
Megérkezett a gyerekek által várva várt nyári szünet, ami nem csupán a szülõk, de az autóvezetõk részérõl is nagyobb figyelmet igényel, hiszen a gyerekek hirtelen megnövekedett szabadideje számos veszélyt jelenthet az utakon is.

A nyári szünet alatt gyakori jelenség, hogy a szülõk mindenhova kénytelenek magukkal vinni a gyermeket, ami a nyaralásokra, balatoni hétvégékre való utazással együtt megnöveli az autóban közösen eltöltött idõt. Ez önmagában még nem jelentene problémát, a Monash Egyetem 2013. októberi tanulmánya azonban megállapította, hogy egy 16 perces út során átlagosan 3 perc 22 másodpercre veszi le a szemét az útról a szülõ. Ennek leggyakoribb oka, hogy hátrafordul a gyerekhez, vagy a tükörben tartja szemmel (76%), beszél hozzá (16%), rendezgeti (7%) vagy játszik vele (1%). A gyerek a mobiltelefonnál 12-szer nagyobb figyelemelterelést jelent, ami jelentõsen megnöveli a közúti balesetek bekövetkezésének kockázatát.

A nagyobbacska gyerekek pedig csapatokban rajzanak az utcára játszani, labdázni. A gyermekekbõl különösen hiányzik az a képesség és tudás, ami az utakon uralkodó káosz kezeléséhez szükséges. Kevésbé figyelmesek, mint a felnõttek, viszont energikusak és lendületesek, ebbõl adódóan hirtelen kirohanhatnak az útra, például egy labdát kergetve. Nagy szerepe van annak is, hogy a gyermekek nem elég magasak ahhoz, hogy átlássák a környezõ forgalmi helyzetet – az úton közlekedõk pedig épp alacsony voltuk miatt egyszerûen nem látják meg õket. Karambol esetén pedig mindig azok a vesztesek, akik nem gépjármûvel közlekednek, következésképpen a legtöbb közúti balesetben elhalálozott fiatal a veszélyeztetett úthasználók közül kerül ki: a gyalogosok, a kerékpárral és a motorkerékpárral közlekedõk körébõl.

A 12 éven felüli gyerekek körében a kerékpározás, azon belül is a bukósisak nélküli kerékpározás jelent nagy veszélyt. Az Allianz Technológiai Központja (AZT) által végzett kutatás megmutatta, hogy míg a kisgyerekek csupán három százaléka kerékpározik sisak nélkül, a tizenévesek körében egyre inkább népszerûtlenné válik annak használata, és a 14 és 17 év közöttiek közel 70 százaléka száguldozik nélküle. Ez az arány meglehetõsen ijesztõ, különösen annak tudatában, hogy az autóval ütközõ biciklisek legnagyobb arányban fejsérülést szenvednek. A kerékpáros és motorkerékpáros balesetek okozta fejsérülések és halálesetek megakadályozásának leghatékonyabb módja a bukósisak viselése. Az Egyesült Államok Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Ügynökségének adatai szerint motorkerékpáros baleset során a bukósisak 30 százalékkal csökkenti a halálos kimenetel, 40 százalékkal a végzetes fejsérülés kockázatát. Az AZT kutatásából az is kiderült, hogy a súlyos sérüléssel, halállal végzõdõ kerékpárbalesetek csaknem 50 százalékát autóval való ütközés okozza, ami az esetek többségében úgy következik be, hogy a két fél keresztezi egymás útját. Különösen jellemzõ ez a gyerekekre, az õ esetükben az esetek több mint 80 százaléka adódik ilyen közlekedési helyzetbõl.

„Autóvezetõként tehát nagyon fontos, hogy ebben az idõszakban különösen nagy körültekintéssel vezessünk, és óvjuk az utcákon közlekedõ, játszadozó, gyakran figyelmetlen gyermekek életét, hogy a nyári szünet valóban felhõtlen szabadságban teljen számukra. Szülõként pedig fontos felelõsségünk, hogy megtanítsuk õket a biztonságos közlekedés alapvetõ szabályaira és gondoskodjunk arról, hogy a megfelelõ védelemmel ellátva induljanak kerékpározni” – mondta Varga Béla, az Allianz Hungária Zrt. kárszakmai és kárfelvétel irányítás igazgatója.