Kevesebbet fizetnek a biztosítók a kórházaknak
2011.08.23
A cseh egészségbiztosítók kénytelenek öt százalékkal megvágni a kórházi kifizetéseiket jövõre – közölte a legnagyobb biztosító, a VZP szóvivõje, hozzátéve, hogy a kórházaknak be kellene zárniuk néhány hatékonytalanul mûködõ osztályt, így a fizetéseken keresztül rengeteg pénzt spórolnának meg.

A szóvivõ elmondta, hiába várnak a biztosítók 2012-ben közel 2 százalékkal nagyobb díjbevételt, a csökkentés elkerülhetetlen.

A kórházak és szakszervezetek korábban arra figyelmeztettek, hogy ha a biztosítóktól származó bevételek csökkennek jövõre, úgy nem lesznek képesek eleget tenni a kormány béremelési szándékainak, amit az egészségügyi dolgozóknak idén beígértek. Az egészségügyi miniszter, Leos Heger ráadásul már biztosította õket, hogy a kormány ígérete érvényben marad.

A VZP szóvivõje elmondta, a gazdasági válság miatt a társaságnak már tartalékaihoz is hozzá kellett nyúlnia az elmúlt években, hogy a kórházi egészségügyi ellátásokat fedezni tudja.

2009-ben a társaság 7,1 milliárd koronát, tavaly 6,8 milliárd koronát, míg idén már 3 milliárd koronát fizetett ki. Az év végére a díjbevételek és a kórházi kifizetések közötti különbség elérheti az 5 milliárd koronát – közölte a VZP.

„Jelenleg a mûködési tartalékok kimerültek, így a VZP arra kényszerült, hogy jelentõsen csökkentse mûködési költségeit. Ezért mindent megtesz a cég az egészségügyi ellátásokra fordított összegek visszafogására, különösen a mostani helyzetben, amikor a biztosítási díjbevételek 2,5 százalékkal emelkedtek” – közölte a szóvivõ.

Ha a VZP nem változtatna a jelenlegi kórházi kifizetések szintjén, úgy jövõre 5 milliárd korona plusz bevételre lenne szüksége. Ráadásul a biztosítók kiadásai 2012 januárjától tovább emelkednek, miután az állam helyett már õk fedezik az oltások, oltó anyagok költségeit is. A biztosítók által várhatóan vakcinára költött egymilliárd koronából 650 ezret a VZP fizet ki.

Ez is magyarázatul szolgál a VZP azon törekvésére, hogy 3,5 milliárd koronával csökkentse a kórházaknak kifizetett összeget.

Ahhoz, hogy a kórházak ki tudják fizetni személyzetüket, meg kell szabadulniuk a félig üres ágyakkal teli osztályaiktól, és minél több beteget át kellene irányítaniuk a járóbeteg ellátási osztályokra – közölte a szóvivõ.

A VZP korábban megígérte a kórházaknak, hogy nem csökkenti az ellátásokra szánt kifizetéseket, amennyiben olcsóbb járóbeteg-szolgáltatásokra cserélik a kihasználatlan kórházi fekvõbeteg-ellátásokat.