Egyre több gazdálkodó köt díjtámogatott mezõgazdasági biztosítást
2014.07.08
A biztosítási díjtámogatás bevezetése felélesztette a gazdákban a termelõi öngondoskodás igényét. Egyrészt a díjtámogatással azoknak a termelõknek is megfizethetõvé vált a biztosítás, akiknek a korábbiakban erre nem volt anyagilag lehetõségük. Másrészt a kárenyhítési rendszer is ösztönzi a biztosítottságot, mivel csak így válhatnak a gazdák jogosulttá a teljes összegû kárenyhítõ juttatásra. Az elemzések során egyértelmûen beigazolódott, hogy jelentõs számban olyan termelõk is kötöttek szerzõdéseket, akik korábban nem rendelkeztek mezõgazdasági biztosítással - közölte a Földmûvelésügyi Minisztérium.

A díjtámogatott biztosítások dinamikus fejlõdését az állománydíj növekedése és az igénybe vett biztosítások száma egyaránt alátámasztja. Míg 2012-ben a termelõk mintegy 1,5 milliárd forintnyi összegben kötöttek mezõgazdasági biztosítást, az erre a célra szánt összeg 2013-ban már elérte a 4 milliárd forintot, 2014-ben pedig csaknem közel 5,7 milliárd forintot fordítottak agrárcélú biztosításokra.

A 2012-ben megkötött biztosítások után kifizetett díjtámogatás összege mintegy 880 millió forint volt, a 2013-ban megkötött biztosítások után pedig közel 2,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdáknak.