Autós szervezetek kötöttek együttmûködést a nagyobb biztonságért
2014.07.09
A közlekedés biztonságának javítását, valamint a gumiabroncsok cseréjét, javítását végzõ cégek szakmai színvonalának emelését tûzte ki célul az a megállapodás, amelyet a Magyar Autós Szakmai Szövetség (MASZSZ) és a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) kötött.

Gablini Gábor, a MASZSZ elnöke szerint az autósok gumiabroncs-ismeretei minimálisak, nem tudják, hogy miképpen változnak tulajdonságaik, az állam pedig nem szabályozza a téli-nyári használatot. Mataj Zavrl, az HTA elnöke az uniós szabványok átvételét sürgette ezen a terülten is, kiemelve, hogy csak megfelelõ képzettséggel lehessen gumijavító mûhelyt nyitni.

A magyar piacon évi kétmillió személygépkocsi abroncs fogy legálisan, de a szürke és a fekete kereskedelem nagyságát eddig még nem mérték fel. A szürke zónát az internetes kereskedelem jelenti, az így megrendelt abroncsok többnyire cseh és német kereskedõktõl érkeznek, helyi áfával, termékdíj nélkül. Viszont számla mindig van mellettük. Ezzel szemben a fekete kereskedelemben forgalmazott abroncsoknak nincs számlája és garanciát sem lehet érvényesíteni ezekre a termékekre. A szövetség szerint most készül az elsõ felmérés az illegális forgalmazásról.

A fekete gumiabroncs-kereskedelem kritikus része a szintén számla nélküli, de olcsó futózott abroncsok kínálata. Ebben nagy a rizikó, mivel volt példa a futófelület gyors leválására. Az olcsó szerelés is kritikus, mivel ha nem megfelelõ géppel és szakértelemmel cserélik az abroncsot, és az megsérül a szerelés során, 130-as tempónál felrobbanhat.

Arra is felhívta a figyelmet a MASZSZ elnöke, hogy nem megfelelõ gumihasználat esetén a biztosítók megtagadhatják a casco biztosítás alapján járó kártalanítás kifizetését.