Hogyan változtak a vezetési szokások 2020-ban és miként érinti ez a biztosítókat?
2021.05.08

2020 az emberek autóhasználatában is jelentős változásokat hozott, köszönhetően a lezárásoknak, az utazási korlátozásoknak, a távmunkavégzés széleskörű elterjedésének és a tömegközlekedési eszközök kerülésének.

Egy nemrégiben, a mobil alapú biztosítási telematikára szakosodott insurtech cég, az Amodo által tartott webináriumon Marijan Mumdziev, a vállalat vezérigazgatója beszélt a járművezetők viselkedésében bekövetkezett változásokról, melyeket az Amodo portfóliójában szereplő adatok elemzéséből tártak fel. Két időszakot elemeztek: az első lezárási alattit és a lezárás utánit. Ugyan a lezárás alatt, ahogyan az várható volt, a közúti forgalom drasztikusan csökkent, mégis volt az autóvezetőknek egy olyan rétege - az Amodo portfólió 10-12%-a -, amelyik még a szokásosnál is többet vezetett. Az elemzésből az is kiderült, hogy a lezárás megszűnése után jelentősen megnőtt a megtett távolság, a lezárást megelőző időszakhoz képest átlagosan 24%-kal. Az utazások száma szintén 58%-kal emelkedett.

Kiemelte azt is, hogy valószínűleg az új munkarend miatt sokaknak egyáltalán nincs szükségük utazásra – ez a portfoliójuk mintegy 34%-át alkotja. Másrészt az aktív vezetők többet vezetnek, ami különösen a városi területeken észlelhető, az autópályákon kevésbé. Ez azt mutatja, hogy az emberek inkább az otthon és a munkahely közötti ingázásra használják autójukat, mint a városok közötti vagy akár az országon kívüli utazásokra.

"Nyilvánvaló, hogy az autóvezetői szokások részben megváltoztak, és ezzel együtt a biztosítók kockázat előrejelző képessége is módosult, bizonyos mértékig csökkent. Az adataink alapján azt láttuk, hogy a kárigények más jellegűek voltak ebben az időszakban" - mondta Mumdziev. A kárhányadok alapvetően lecsökkentek, a lezárást megelőző periódusban – vélhetően a vásárlói roham miatt – megemelkedett, majd az azt követő hónapokban jelentősen lecsökkent. A kártörténet alapján történő predikciót ez tehát igen nehézzé teszi, a biztosítóknak más adatforrásokra lesz szükségük a jövőben, ami a használat alapú termékek nagyobb relevanciájához vezethet az Amodo vezérigazgatója szerint.

Az Amodo által kifejlesztett, a felhasználás alapú biztosításokat támogató telematikai platform az autósok és a biztosítótársaságok jövőjét is nagyban befolyásolja. A platform által gyűjtött adatokon alapuló, egyedi árazási és termékfejlesztési megoldásoknak köszönhetően a felhasználási időhöz, megtett távolsághoz vagy akár a vezetési stílushoz köthető biztosítási termékeket lehet kialakítani.

A felhasználás alapú biztosítások piaca évről évre komoly növekedést mutat a világon. 2019-ben a globális piacot 28,7 milliárd dollárra becsülték, amely a várakozások szerint 2027-re 149,2 milliárd dollára nőhet. Ez évi átlag 25,1%-os növekedést jelentene. A legtöbb nagy biztosítótársaság indított vagy tervez indítani ehhez hasonló szolgáltatásokat.