Megugrott az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona
2014.08.08
12 százalékkal nõtt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona, amely így elérte a 971 milliárd forintot. 2013 júliusának végén a kezelt vagyon még "csak" 866 milliárd volt. A pénztárak negyedéves összevetésben is jól teljesítettek, ugyanis március végén még 5 százalékkal kevesebb, 925 milliárd volt az összvagyonuk - közölte az Stabilitás Pénztárszövetség, amelynek tagjaihoz az önkéntes pénztárakban kezelt vagyon 92 százaléka tartozik.

A közlemény szerint megállt az önkéntes pénztárak taglétszámának csökkenése is, legalábbis negyedéves összevetésben változatlan maradt a létszám. A szövetséghez tartozó pénztáraknak jelenleg 1,1 millió tagja van. Az egyéni befizetések összege az elsõ három hónaphoz hasonlóan 2014 második negyedévében is meghaladta a munkáltatói hozzájárulásokat. A tagok közel 12 milliárd forintot fizettek be a pénztárakba, míg a munkáltatóktól 9,2 milliárd forint érkezett a második negyedév során.

Jól teljesítettek az egészségpénztárak is. Június végén több mint 42 milliárd forintos vagyonnal rendelkeztek, ami 1,4 százalékos növekedést jelent az elõzõ negyedév végéhez képest. A taglétszám minimálisan emelkedett: míg március végén 722 ezer tagja volt a Stabilitással együttmûködõ egészségkasszáknak, addig június végére több mint 5 ezer taggal bõvült a tábor.

A második negyedév során az egészségpénztári tagok összesen 1,8 millió alkalommal vettek igénybe a kasszák által finanszírozott szolgáltatást, összesen közel 9,5 milliárd forint értékben. Egy alkalom átlagosan 5263 forintba került, ami 2,2 százalékkal haladja meg az elsõ negyedévben mért átlagot.