Megduplázódott a kockázatitõke-befektetések összege
2014.08.28
A Magyar Kockázati- és Magántõke Egyesület (HVCA) második negyedéves jelentésének adatai szerint az idõszak során lezárt kockázati- és magántõke-tranzakciók során közel 6 milliárd forintnyi befektetést hajtottak végre – ez csaknem duplája az elõzõ negyedév során tapasztalt összegnek. A befektetések háromnegyede ebben az idõszakban két szektorba, az informatikai és fogyasztói elektronikával, illetve az élettudományokkal (például biotechnológia) foglalkozó cégekbe, túlnyomórészt startup-okba áramlott.

2014 áprilisa és júniusa között összesen 23 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon a kockázati- és magántõkealapok. Jelentõsen megugrott a tranzakciók összértéke, amely immár elérte az 5,85 milliárd forintot – ez 80 százalékkal haladja meg a 2014 Q1-es, míg 116 százalékkal a 2013 Q4-es értéket.

„A tavalyi visszaesést követõen idén ismét növekvõ trendekkel szembesülhetünk a kockázati- és magántõke-befektetések piacán – mutat rá Bethlen Miklós, a HVCA elnöke, a Mid Europa Partners partnere. – Mindez megfelel az elõzetes várakozásoknak, hiszen a régió befektetési klímája (a közeli Ukrajnával kapcsolatos válság ellenére) jelenleg kedvezõnek mondható, és fokozatosan megjelennek a Jeremie-alapok által támogatott cégek másodkörös befektetései is.”

Az ügyletek átlagos értéke 254 millió forint volt, igen jelentõs szórásban: legnagyobb öt tranzakció tette ki az összes befektetés 68 százalékát. A befektetett összegek 89 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 11 százalék folytatólagos tõkeinjekciók formájában érkezett olyan korábbi befektetésekbe, amelyekben az érintett alapok ily módon további növekedést és kedvezõbb exit lehetõségét kívánták elérni.

Míg a korábbi negyedévekben minimális tranzakció zajlott ezen a területen, az idei második negyedévben az összes tõkebefektetés 42 százaléka áramlott a komputer és fogyasztói elektronikai szektorba. További egyharmadnyi részt fektettek különféle élettudományokkal foglalkozó cégekbe, az üzleti és ipari termékek 12, míg az ugyanezen területekhez kapcsolódó szolgáltatások 6 százalékban részesedtek a tõkebefektetésekbõl.

„Az IT és technológiai, valamint a biotech szektorban számos hazai vállalat keltette fel nagyobb külföldi befektetõk figyelmét is – hangsúlyozza Tüske Balázs, a HVCA elnökségi tagja, az EY tranzakciós tanácsadási szolgáltatások partnere. – A jelenlegi kedvezõ környezetben megnõtt az esélye egy-két, akár a Prezihez mérhetõ újabb nemzetközi sikertörténetnek is.”

A European Private Equity & Venture Capital Association (EVCA) múlt héten közzétett 2013-as régiós adatai szerint a kelet-közép-európai régióba irányuló magántõke-befektetéseknek mindössze 7 százaléka (57 millió euró) érkezik magyarországi cégekhez. Lengyelország (380 millió euró- 49 százalék) és Csehország (134 millió euró – 17 százalék) mellett tavaly már Románia (70 millió euró – 9 százalék) is megelõzött bennünket ezen a téren. Ugyanakkor a régió országai közül Magyarország (17 millió euró) az év során elszenvedett számottevõ visszaesés ellenére továbbra is vezeti a kockázatitõke-befektetések rangsorát Lengyelország (16 millió euró) és a balti államok elõtt.