Kiderült ki a hazai média legjobb sofõrje
2014.09.01
A klasszikus újságírói feladatkörbe többnyire nem tartozik bele a technikás vezetés, az átlagos médiamunkásnak mégsem kell szégyenkeznie, ha autóba pattanva kell egy-egy új sztori után mennie. A VEMOCO egy hónapon keresztül zajló versenye szerint legalábbis kifejezetten átlag felettien teljesítenek az utakon a hazai média képviselõi, pár kivételtõl eltekintve.

Hivatalosan is véget ért a VEMOCO intelligensautó-szolgáltatás piacra kerülésének apropóján meghirdetett „A Magyar Média Legjobb Sofõrje” verseny, melynek során a résztvevõ újságírók egy hónapon keresztül tesztelhették a szolgáltatást. A 20 résztvevõ nyilván nem jelent reprezentatív mintát, így hosszú távú következtetéseket nem érdemes levonni, ezzel együtt azonban derültek ki érdekes dolgok. 

Például az, hogy két kollégának nagyon sietõs a dolga, ketten együtt a gyorshajtások mintegy kétharmadáért felelnek. Csak összehasonlításként: míg a többiek 100 kilométer alatt átlagosan csak háromszor lépték át a megengedett sebességet, addig a két notórius gyorshajtó – nevüket fedje jótékony homály – átlag negyvenhat alkalommal tették ezt meg. Hasonlóan kiugró volt náluk a hirtelen gyorsítások száma, habár itt már „csak” az események feléért feleltek, „sportosabb” vezetési stílusuk mellett szólhat azonban, hogy nem kényszerültek sokkal gyakrabban hirtelen lassításra, fékezésre, mint vetélytársaik. Még az is lehet, hogy néhány logikátlanul kihelyezett tábla is ludas volt a rossz eredményben.

Sajnos nõi versenyzõkben szûkölködött a mezõny, a három résztvevõ hölgy azonban igazán példás vezetési képességekrõl tett tanúbizonyságot. Legjellemzõbb hibájuk a hirtelen kanyarodás volt, de például gyorshajtásról esetükben szinte nem is beszélhetünk, igaz jellemzõen kevesebbet is használták az autót, mint férfikollegáik.

Összességében nincs miért szégyenkeznie az indulóknak, különösen az átlagos VEMOCO felhasználó jellemzõ értékeivel összevetve, ebben vélhetõen a résztvevõ autós újságírók nagy aránya is szerepet játszott. Teljesítményük a szolgáltatásban is használatos VEMOCO index alapján került összevetésre, melyet rigorózus tesztelés és fejlesztés során kialakított formula segítségével számol ki a rendszer. Többek között a szolgáltatáshoz kapcsolódó biztosítási kedvezmény igénybevételéhez is ez az index jelenti a kiindulási alapot, de természetesen nem csak egy újabb hibapont-rendszerrõl van szó, a formula sok egyéb mellett olyan eseményeket is figyelembe vesz, mint a hirtelen irányváltoztatás vagy az üresjárat.

A Magyar Média Legjobb Sofõrjének járó díjat, azaz a VEMOCO készüléket, illetve egy 3 hónapos prémium elõfizetést Horváth Balázs, a Bitport újságírója érdemelte ki, egészen kimagasló 84,5 ponttal. Ezzel a teljesítménnyel a követezõ negyedéves Casco-biztosítás díjából 33,8 % kedvezményt kaphatna. Ezúton is gratulálunk neki!