Magyarország és régiónk az EU-csatlakozástól azt várta, hogy idõvel felzárkózik majd a centrum országokhoz. A Nyugat Magyarországi Egyetem docense szerint azonban a GDP-konvergencia hamis mutató ebbõl a szempontból, mert az egyéb mutatók, mint amilyen a foglalkoztatás, egyáltalán nem mutat felzárkózást, sõt. Legfeljebb a balti országok közelítettek rövid idõre a nyugat-európai, 70% feletti átlaghoz, hazánkban ez 60% körüli. A felzárkózás hiánya ugyanis gazdaság-szerkezeti kérdés, méghozzá az alacsony hozzáadott értékû aktivitással magyarázható.

Az ifjúsági munkanélküliség különösen problémás, amely még Európában is egyedül négy országban: Németországban, Ausztriában, Hollandiában és Dániában 20% feletti, a kelet-közép-európai országok a lista alján vannak.

A hazai társadalomszerkezetrõl és gazdasági potenciálról tartott elõadásában a nominális fogyasztás mutatóját is kiemelte a közgazdász: ez nyugat-európában évi 15 ezer euró/fõ, míg régiónkban épp hogy 5000 euró feletti, de hazánk itt is lemaradóban van, sõt, a legtöbb országban nõ a fogyasztásbeli különbség Nyugat-Európához képest. Pogátsa szerint téves „önnyugtatás” az, hogy a nyugat-európai árszínvonal jóval magasabb, mint Kelet-Európában, ugyanis a fogyasztói PPP, vagyis az árszínvonal mutatója torzít azáltal, hogy abban az állami szolgáltatások árai is szerepelnek és a bérszínvonalat is tükrözi. Ezeket kiszûrve a magyar fogyasztói árak jóval magasabbak, míg a nyugat-európaiak alacsonyabbak, vagyis nincs jelentõs különbség az árszínvonalak között.

Hazánkban a nettó átlagbér 150 ezer forint körüli, ami a magyar bérskála kétharmadát meghaladja, ugyanakkor a nyugat-európai bérskála alsó két decilisét jelenti. Eközben itthon 4 millió ember létminimum alatt él, amely jelenség Nyugat-Európában nem létezik.

Jelen foglalkoztatási és bérszínvonalon nincs megoldás a magyar családok és az államháztartás fenntartható mûködésére – vonta le a következtetést Pogátsa. Nincs akkora adóbázis ugyanis, hogy ez megoldható legyen.

„A magyar szürkeállomány elveszett”

Az oktatási rendszer állapota különösen problémás. A közgazdász által idézett adatok szerint a magyarok 25%-a rendelkezik érettségivel, 11% diplomával, amely Nyugat-Európához képest igen alacsony. A kilátások sem rózsásak, ha az oktatási költségvetés GDP-hez mért arányát nézzük, amely 2004 óta csökken, ma már 4% alatti. Ugyanez a skandináv országokban 8%.

A PISA tesztek eredményének 73%-át hazánkban az irányítószám magyarázza meg, ez Finnországban 8%.

Lesújtó információ az is, hogy a 18-35 évesek 45%-a szüleivel kénytelen élni, 75%-uk pedig nem tud megtakarítani.

A béremelés segíthet?

A minimálbér emeléssel kapcsolatban elterjedt vélemény, hogy növeli a fekete foglalkoztatást, vagyis állásokat szûntet meg. Pogátsa szerint ez az állítás nem igaz, sõt, segítségével a jelzáloghitel-válság is elkerülhetõ lett volna, hiszen magasabb bérek esetében a törlesztõ-részletek emelkedése nem jelentett volna akkora problémát a háztartások számára.

A magasabb béreknek ráadásul multiplikátor hatása is van, hiszen a magasabb bér munkahelyet is teremt. Ezt azzal az egyszerû példával szemléltette a közgazdász, hogy míg itthon magunk mossuk az autónkat, addig a nyugat-európaiak autómosóba viszik a kocsit.

A béremelés ráadásul hatékonyság-növelésre is kényszerítené a KKV-kat, amelyet a piac magától nem kényszerít ki. Ezt a piaci adatok is igazolják, mert míg régiónkat az alacsony bérek- alacsony termelékenység kettõssége jellemzi, szemben a nyugat-európai magas bérek – magas termelékenység párossal. Sõt, hazánk és a régió távolodóban van az észak-nyugat-európai termelékenységi szinttõl, aminek Pogátsa szerint nem a humántõke az oka.

Míg a visegrádi országokban 2 euró/óra a minimálbér, addig Észak-Nyugat-Európában 12 euró/óra. Logikus, hogy ilyen magas minimálbér szint mellett nem települhet alacsony hozzáadott értékû mûködõ tõke Nyugat-Európába, ezért automatikus, hogy nem is lehet felzárkózás. Éppen ezért Pogátsa szerint a béremelés racionális lépés lenne a termelékenység növelése érdekében is.