Közelgõ kgfb-kampány: tovább csökkennek a díjak?
2014.10.08
Kevesebb, mint egy hónap és itt az új kgfb-kampány, igaz, a gépjármû-tulajdonosok között kisebbségbe kerülnek az év végi váltók. A 4 milliót meghaladó szerzõdés közül alig másfél millióan lehetnek jogosultak a váltásra az elõttünk álló hetekben – írja a Privátbankár.hu.

Most már tényleg itt a trendforduló?

A biztosítók szerint az idei év díjbevétel-növekménye mellett az is jól mutatja, hogy elérkezett a trendforduló Magyarországon a kgfb-piacon, hogy az állománydíj - 3 évi csökkenés után - a díjbevételt meghaladó mértékben, 7,8 százalékkal emelkedett. Ugynakkor egy év alatt 3,3 százalékal, 4,412 millióra növekedett az élõ biztosítási kötvények száma, azaz a bevétel nagyobb állományon oszlik szét, ráadásul arányaiban nõ az éves díjfizetés az évközi váltók között is - köszönhetõen az ezért kapott kedvezményeknek.

Növekvõ kárköltségek

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta, hogy a kgfb-piacon 2011. óta újra emelkednek a kárköltségek, köszönhetõen az új gépjármûvek (és azok kárköltsége) növekedésének, valamint annak, hogy a kicsit jobban élõ lakosság gyakrabban hajtja a kocsikat, ami megnöveli a károk számát. A közelmúltban Nagy Koppány, az MNB területért felelõs felügyeleti igazgatója elmondta, hogy a biztosítók 2012 óta nem követik az üzemanyag-felhasználás (az autóhasználat) és a személyi sérüléses károk költségeinek emelkedését, márpedig ha a kárhányaduk tovább romlana, azt a felügyelet már akár rendszerkockázatként értelmezhetné.

A fentiek ellenére a piaci szereplõk szerint az idei "kampányban" is lesz olyan biztosító, amely alaposan alácsap a piacnak. Kérdés, hogy az egyre csökkenõ megtakarításokért, 1-2 ezer forintért nekiállnak-e a váltásnak az autósok. A Privátbankár.hu által megkérdezett szakemberek szerint a kampány után ugyanakkor ismét normalizálódik majd a piac, s az átlagdíjszint az éves kötéseken keresztül fog tudni emelkedni az elkövetkezõ években.