Kgfb: eddig alig 70-80 ezren váltottak biztosítót
2014.11.17
Bár még mindig több mint 2 millió jármû üzembentartója érintett az év végi kgfb-váltási idõszakban, eddig a tapasztalatok alapján mindössze 3-4 százalékuk döntött úgy, hogy él a biztosítóváltás lehetõségével. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint kampányról már nem érdemes beszélni, hiszen – miközben a piaci szereplõk zöme minimális marketingtevékenységet folytat – a váltást kezdeményezõknek az idõszak végére várható létszáma csupán a hetede lesz az öt éve tapasztalt másfélmilliós tömegnek.

A FBAMSZ várakozásai szerint az idõszak végéig összesen mintegy 200 ezren váltanak majd biztosítót, és azok is a tavalyinál kevesebben, mintegy 30-40 ezren lesznek, akik saját biztosítójukon belül mondják fel, majd kötik újra kgfb-szerzõdésüket.


Öreg autók mellé alig kötnek további biztosítást

„Az év végi idõszakra immár azok az autók maradtak, amely legalább öt éve nem cseréltek gazdát, többségükben jóval idõsebbek tíz évnél – magyarázza a passzivitást Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Ezekre az autókra már csak elvétve kötnek casco vagy más kiegészítõ biztosítást, ami a jelenlegi díjszint mellett a kgfb fõ vonzereje lehetne. Az érintett jármûvek közel 40 százaléka ráadásul a legkedvezõbb B10 kártörténeti kategóriába tartozik, természetszerûleg itt találhatók a legalacsonyabbak a díjszintek. Így a piaci szereplõk figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik.”

Ugyanakkor az évközi aktivitás erõsödését jelzi, hogy az érintett 15 biztosító az elmúlt év során 67-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben az évközi idõszakra vonatkozó tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelõ kár/díj egyensúly beállítására is.

Mire kell odafigyelniük az ügyfeleknek?

  • Együttkötés: A kampány remek lehetõség arra, hogy a kgfb mellett jelentõs együttkötési kedvezményekkel jussunk további biztosításokhoz (casco, lakásbiztosítás) is. Mielõtt azonban döntünk, gyõzõdjünk meg arról, hogy a kiválasztott biztosítás valamennyi fontos kockázatra kínál-e fedezetet megfelelõ limitekkel. Különösen már meglévõ biztosítás lecserélésekor kerülhetünk könnyen olyan helyzetbe, hogy szándékunkon kívül csökkentjük biztosítási védettségünket.
  • e-kommunikáció: A tavalyi új szerzõdések jelentõs részét a felajánlott kedvezmények miatt e-kommunikációs feltételekkel kötötték. A tapasztalatok szerint sokaknál okoz problémát ennek megfelelõ kezelése. A használaton kívül került e-mailcímek, illetve a rosszul beállított spamszûrõk szintén számos gondot okoztak, például ha nem éri el az üzembentartót a díjfizetés elmaradása miatt kiküldött felszólítás. Vagyis csak az éljen ezzel az opcióval, aki megfelelõen jártas ezen a területen.
  • Határidõ: Biztosításváltás esetén a jelenlegi szerzõdés felmondásának továbbra is december 1-jéig kell beérkeznie a jelenlegi biztosítóhoz. Ez a nap most hétfõre esik, a felmondásra vonatkozó megbízást tehát legkésõbb a megelõzõ hétvégén tudják befogadni az érintett alkuszcégek.


Miért célszerû alkuszi segítséget igénybe venni?

Évrõl évre nõ azon autósok aránya, akik szerzõdésüket független alkuszokon keresztül intézik. Az idei kampányban ez az arány már várhatóan eléri a nyolcvan százalékos szintet is.

A független alkuszok kalkulátorai megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait. Nem kell tehát utólagos meglepetésektõl tartania egyetlen autósnak már csak azért sem, mert az alkuszok jelentõs része a kalkulált díjra árgaranciát is vállal. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan ügyféltámogatást is nyújtanak, mint az elõzõ szerzõdések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció elõremozdításában.