Százezrek tervezik felújítani otthonukat
2021.08.03

Csúcson a lakásfelújítási kedv: a következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17 százaléka tervez nagyobb összeget költeni a lakására, amennyiben ez megvalósul, akkor egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat - derül ki a GKI és a Masterplast közös júliusi felméréséből.

A közlemény szerint ez az előző negyedévinél 120 ezerrel, az egy évvel ezelőtti megkérdezés eredményénél 130 ezerrel nagyobb számot jelent.

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A mostani kutatás a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményeit tükrözi.

Közölték, a járvány harmadik hullámának lecsengése és a korlátozó intézkedések nagy részének feloldása után a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési kedve rég nem látott magasságba emelkedett. A pandémia okozta kötöttségek alóli felszabadulás, a gyereket nevelő családok számára elérhető kormányzati támogatások, illetve a hitelezési expanzió egyaránt ösztönzőleg hat a lakossági szándékokra. Korlátokat csak az építőanyagok árainak és a felújítási szolgáltatások díjainak dinamikus emelkedése, illetve az építőipari kapacitások szűkössége jelenthet.

A korábbi felmérésekhez hasonlóan a legerőteljesebb felújítási szándék most is a családi házak lakói körében érezhető, míg a lehetőségek a legkevésbé a panellakások lakóinak fantáziáját ragadták meg.

Az egy negyedévvel ezelőtti felméréshez képest csaknem minden településtípusban és minden régióban nőtt a felújítási kedv. A legnagyobb mértékben Budapesten, itt a megkérdezett háztartások 18 százaléka készül renováltatni, szemben az áprilisi 8 százalékkal. A megyeszékhelyeken 12-ről 16 százalékra, az egyéb városokban 11-ről 17 százalékra nőtt az érdeklődők aránya, míg a községekben maradt a 15 százalékos arány.

Az ország régiói közül a közép-magyarországiban és a nyugat-dunántúliban érezhető a legnagyobb várható aktivitás (a háztartások 18, illetve 19 százaléka készül valamilyen felújításra), de az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióban is az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység valószínű.

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők mintegy 40 százaléka szeretné részben állami támogatásból finanszírozni felújítási-korszerűsítési terveit - egy negyedévvel ezelőtt ez az arány 36 százalék volt. A biztosan felújításra készülők fele számít az állami támogatás igénybevételére, míg a csak valószínűleg felújításba belevágók a támogatás felhasználásával kapcsolatban is elég bizonytalanok.