Az Emberi Erõforrások Minisztériuma decemberben a kormány elé terjesztette a 2020-ig terjedõ idõszak egészségügyi ágazati stratégiát. A dokumentum az egészségügy egyik legégetõbb, évek, de inkább évtizedek óta megoldatlan problémájára, az alulfinanszírozottságra igyekszik gyógyírt keresni olyan „innovatív megközelítések” formájában, amelyek segítenének a közfinanszírozás forrásainak szélesítésében.

Az EMMI szerint az plusz források strukturált bevonása nélkül a költségvetésnek egy folyamatosan növekvõ mértékû költségvetési hozzájárulással kell terveznie, még a belsõ hatékonyság maximális kiaknázása mellett is. Tekintettel az egészségügy merev költségstruktúrájára, a fix költségek és ezen belül a humán erõforrás költségek magas arányára, eltérõ gazdasági pálya mellett is nyomás nehezedik a költségvetésre.

Az „innováció” az egészségügyi és szociális ellátások határterületén megjelenõ szolgáltatási formák bevezetésében is megjelenne a dokumentum szerint. A mostani stratégiában azt írják: meg kell határozni a nemzeti kockázatközösség egy fõre jutó támogatási összegének kiszámítási módját, valamint „pontosítani” és jogszabályban rögzíteni a támogatott kört. Magyarul azt, hogy kik is a biztosítottak, és hogy mennyit költ rájuk – elvileg – az egészségbiztosító.

Az egészségügy még mindig nem mûködik kellõen hatékonyan, vagyis még itt is vannak kiaknázható tartalékok. Ezek feltárása mellett az ágazat vezetése úgy látja: az eredményes kezelés eléréséhez szükséges legalacsonyabb kiadási szintre érdemes optimalizálni az ellátórendszer mûködését, ezen keresztül emelve a költséghatékonyságot. „Nemzetközi kutatások eredményei is alátámasztják, hogy a népegészségügyi prevenció fókuszú aktivitás erõsítése, az egészségegyenlõtlenségek csökkentése hosszú távon segítik az egészségügyi ellátórendszer költséghatékony mûködését” – érvelnek.

Magán egészségpiac: a GDP 1 százaléka

A stratégia kidolgozói szerint a gyógyszer-finanszírozás területe az egyetlen, ahol a szolidaritási elveken túl mindenki átlátható rendszerben finanszírozza saját forrásból a gyógyítását. A magánkiadások arányát a GDP 2,3 százalékára teszik. Ezen belül a gyógyszerkiadások aránya a legmagasabb, de ezt csaknem eléri a szakellátási költés, ami azt jelenti, hogy egy, a GDP 1 százalékára rúgó magán egészségpiac mûködik Magyarországon. Emellett létezik a strukturálatlan és átláthatatlan hálapénzrendszer.