Romániában már több mint 200 ezren használják az „Amiabila” alkalmazást
2025.11.10

Három évvel a bevezetése után az „Amiabila” alkalmazás több mint 200 ezer romániai autós mindennapjait könnyíti meg és naponta közel 200 új felhasználó csatlakozik hozzá. A Romániai Gépjármű-biztosítók Irodája (BAAR) által fejlesztett applikáció a hagyományos, papíralapú kárbejelentő digitális alternatívája, amely lehetővé teszi, hogy a kisebb közúti baleseteket néhány perc alatt, közvetlenül a telefonról, ingyenesen és biztonságosan lehessen rendezni.

Az alkalmazás GPS-technológiával pontosan meghatározza a baleset helyszínét, és a kézzel rajzolt vázlat helyett előre definiált ikonokat kínál, amelyekkel a helyzet egyszerűen ábrázolható. Az összes feltöltött adat és dokumentum automatikusan továbbításra kerül az érintett gépjármű-biztosítókhoz, minden adatvédelmi előírás betartásával.

A biztosítási és kárügyintézési folyamatok egyre inkább digitalizálódnak. Természetes lépés volt, hogy a kisebb balesetek bejelentésére is létrejöjjön egy digitális megoldás. Az Amiabila a román gépjármű-biztosítási rendszer modernizációjának fontos mérföldköve” – mondta Mădălin Roșu, a BAAR elnöke.

Az Amiabila nemcsak a kárbejelentést egyszerűsíti, hanem hasznos funkciókat is kínál a mindennapi közlekedéshez: automatikus értesítést küld a kötelező biztosítás (RCA), a műszaki vizsga (ITP) vagy a jogosítvány lejáratáról, ezzel segítve az autósokat a bírságok elkerülésében.