Már nem a pandémia jelenti a legnagyobb globális kockázatot
2021.10.07

Bár több mint egy éve az egészségügyi válság áll mindennek a középpontjában, idén ismét az éghajlatváltozás vette át a vezetést a kockázatok rangsorában- derül ki az AXA jövőbeli kockázatokkal foglalkozó Future Risks Report című jelentéséből. Az Egyesült Államokban a kiberkockázat növekszik, ám a kockázatokra való felkészültség még mindig nem megfelelő.

Az immár nyolcadik alkalommal megjelenő tanulmány áttekintést ad a közeljövő fő kockázatairól, amit több mint 3500 kockázati szakértő és 20 000 válaszadó közreműködésével készítettek.

Thomas Buberl, az AXA vezérigazgatója szerint a biztosítóknak az a küldetésük, hogy megoldásokat kínáljanak a mai kockázatokra, ugyanakkor segítsék ügyfeleiket és a társadalmat a jövőbeli kockázatok előrejelzésében. Az AXA jelentése nagyban hozzájárul ennek eléréséhez. Az idei kiadást az éghajlatváltozás első számú kockázatként való visszatérése, valamint a kiberkockázattal kapcsolatos növekvő aggodalom jellemzi.

A környezettudatosság Európában a legmagasabb, ahol a szakértők és a közvélemény ismét a lista élére helyezi az éghajlatváltozást, mint kockázatot. Ázsiában és a Közel-Keleten csak a harmadik, Afrikában pedig csak a negyedik helyen áll, ahol továbbra is a világjárvány jelenti a fő aggodalmat.

A tanulmány szerint a kiberkockázatokkal kapcsolatos aggodalom továbbra is erős a digitális átalakulás felgyorsulása és a kibertámadások számának robbanásszerű növekedése miatt. Ez a kockázat most először került az Egyesült Államokban a lista élére, az összes többi földrajzi területen pedig a második helyre. A tavaly még első helyen szereplő világjárványkockázat a szakértők rangsorában a harmadik helyre esett vissza, de a lakosságot továbbra is ez aggasztja leginkább. A pandémia tartósan befolyásolta az egészségügyi kockázatokkal szembeni kiszolgáltatottság érzését. A válaszadók több, mint 70%-a mondta, hogy aggódik a fertőző és krónikus betegségek, valamint a mérgező anyagoknak való hosszú távú kitettség miatt.

Általánosságban a felmérés azt mutatja, hogy kevesen bíznak abban, hogy a kormányok egyedül képesek kezelni ezeket a kockázatokat. Az egyre összetettebbé váló kockázatokkal miatt a válaszadók több, mint 55%-a úgy véli, hogy csak kollektív és globális megközelítéssel lehet hatékony megoldást találni rájuk.

A TOP 3 KOCKÁZAT 2018-2021 KÖZÖTT