Egy évvel beelõzte saját magát a Generali
2015.03.12
Egy évvel hamarabb teljesítette három éves célkitûzését a Generali Csoport, a 2014-es év erõteljes növekedésének köszönhetõen.

A cég 2014-ben 10,8%-kal, 4,508 milliárd euróra növelte mûködési eredményét, a tõkearányos nyeresége pedig 13,2%-ra emelkedett, felülmúlva a 2015-ös, 13%-os célkitûzést.

A csoport szintû bruttó díjbevételek 7,7%-kal, 70,4 milliárdra emelkedtek, ami elsõsorban a unit-linked életbiztosítási szegmensnek volt köszönhetõ. A nem-életbiztosítási üzletágakban igen magas jövedelmezõséget ért el a csoport, 13,1%-kal növelve az üzemi eredményét, amely 2014-ben 1831 millió euróra nõtt.

A csoport vezérigazgatója szerint a Generali átalakításának, és a munkavállalóknak köszönhetõen a 2013 januárjában kitûzött célokat egy évvel korábban sikerült teljesíteni.

A csoport soha nem állt még ilyen szilárd alapokon – mondta Mario Greco – mint a mostani, rendkívül kiélezett piaci versenyben. A Generali új fejezetet kezd, májusban pedig bemutatja stratégiája újabb fázisát – tette hozzá a vezérigazgató.

A társaság részvényeként 60 euró centes osztalékot javasol, a 2013-as 0,45 euróval szemben.