Több mint 10 éve nem kötöttünk le ilyen kevés pénzt a bankoknál
2015.05.05
A 1,5 százalékos kamattal a lakosságnak már nagyon nem kell a bankbetét: ha visznek is pénzt a bankba, nem kötik le. A legnagyobb befektetési alapok sem remekeltek az idén, sok más konstrukció viszont szépen hozott – írja a Világgazdaság.hu.

Az idén tavasszal lekörözték a befektetési alapok a lekötött betéteket. Március végén mindössze 3842,2 milliárd forintot tartottak a háztartások lekötött betétekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, február végén pedig a befektetési alapok folyamatosan növekvõ állománya a háztartások értékpapír-számláin már megközelítette a 3940 milliárdot.

A lakosság utoljára 2004. augusztusában kötött le ennél kevesebb pénzt a bankoknál, akkoriban viszont a háztartások pénzügyi vagyona még csak 16 ezer milliárd forint volt, jelenleg pedig már a 37 ezer milliárdot is meghaladja.

Bár a lekötések volumene gyorsan csökken, a bankbetétek állományának visszaesése megállt. A teljes állomány egyre nagyobb hányada hever azonban lekötetlenül, lassan 3 ezer milliárd forintnyi, vagyis egy év alatt több mint 26 százalékkal nõtt a látra szóló betétek állománya.

A befektetési alapokba jellemzõen a visszatekintõ hozamok miatt áramlik a pénz. Az, hogy újabban a lekötetlen betétekbe lassanként csordogál vissza a pénz, valószínûleg azzal is magyarázható, hogy a lakosság kedvenc alapjai az idén már nem teljesítettek fényesen. A tíz legnagyobb vagyonú konstrukció közül a legjobban teljesítõ is mindössze 1,14 százalékos hozamot ért el január óta.

A háztartások körében egyre nagyobb slágernek számító óvatos vegyes alapok három kivételével megverték a bankbetéteket. A kiegyensúlyozott vegyes alapok még jobban teljesítettek: több alap kétszámjegyû hozamot ért el az év eleje óta. Az abszolút hozamú alapok között is számos jó befektetés volt, de az ingatlanalapok és a tõkevédett alapok többsége is többet hozott az idén a betéteknél. A legtöbbet persze a részvényalapokkal lehetett volna nyerni, ezeket a kockázatos befektetéseket viszont a magyar kisbefektetõk nem kedvelik.

A bankbetéteknél az állampapírok sokkal többet hoznak fixen, ráadásul a kamatok után csak a 16 százalékos kamatadót kell megfizetni, a további 6 százalékos egészségügyi hozzáárulást nem. A bankbetétekének a dupláját, egy évre 3 százalékos kamatot fizet a Kamatozó Kincstárjegy, amely hetente több tízmilliárd forintnyi lakossági megtakarítást vonz.