Közel ötödével növelte díjbevételét a K&H Biztosító
2015.05.19
A K&H bankcsoport 7 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az idei elsõ negyedévben, csaknem 10 százalékkal többet, mint az elõzõ év azonos idõszakában - jelentette be Hendrik Scheerlinck, a cégcsoport vezérigazgatója hétfõn Budapesten sajtótájékoztatón. A K&H Biztosító kiemelkedõ, 800 millió forintos eredménnyel zárta az elsõ negyedévet.

A vezérigazgató a csoport a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készült eredményeit ismertetve kiemelte: a devizahiteles elszámolás folyamatos negatív hatását az elsõsorban a nagyvállalati, valamint a kis- és közepes vállalati szektorban emelkedõ bevételek, a csökkenõ hitelkockázati költségek és a szigorú költséggazdálkodás ellensúlyozta. Hendrik Scheerlinck elmondta: a K&H 2015 elsõ negyedévében 46 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, összesített hitelpiaci részesedése 9,6 százalék volt, szemben a 2014 elsõ negyedévi 8,7 százalékkal.

A vezérigazgató hozzátette, hogy a K&H az idei elsõ negyedévben a magyar piacon elsõként vezetett be a devizahiteles elszámolással és forintosítással érintett hitelfelvevõknek a jelzálog refinanszírozási hitelt. Szólt arról is, hogy a K&H továbbra is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának egyik vezetõ résztvevõje: a második szakaszban 133 milliárd forintnyi hitelszerzõdést kötött, ami 20,2 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

A bank elkötelezett abban, hogy hitelekkel támogassa a magyar gazdaság növekedését - mondta egy kérdésre válaszolva Hendrik Scheerlinck. Az ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya (a lakossági hitelekkel kapcsolatos elszámolási hatás nélkül) 4 százalékkal, 1424 milliárd forintra nõtt az elsõ negyedévben éves összevetésben, míg az ügyfélbetétek csaknem 8 százalékkal, 1349 milliárd forintra emelkedtek - ismertette a vezérigazgató. Kiemelte, hogy a tõkemegfelelési mutató 0,3 százalékpontos csökkenés után 14,2 százalék volt az idei elsõ három hónapban, a hitel-betét arány pedig az elõzõ év azonos idõszaki 60,2 százalékról 58,6 százalékra csökkent; utóbbit tovább szeretnék csökkenteni.

A K&H piaci részesedésével kapcsolatban Hendrik Scheerlinck elmondta, hogy 2015 elsõ negyedévében az újonnan folyósított lakossági jelzáloghitelek szegmensében 15,3 százalékra nõtt a K&H piaci részesedése az egy évvel korábbi 11,2 százalékról. Január-márciusban 10,2 milliárd forintnyi új lakossági jelzáloghitelt folyósított a bank, az átlagos hitelösszeg 7,2 millió forint volt. A lakossági megtakarítások piacán ugyancsak emelkedett a K&H részesedése: 10,9-rõl 11,9 százalékra. A vezérigazgató elmondta, hogy kkv-knak, valamint nagyvállalatoknak 34 milliárdnyi forinthitelt folyósítottak, a K&H piaci részesedése a vállalati hitelek tekintetében 10,2 százalékra nõtt a megelõzõ év azonos idõszaki 8,5 százalékról.

Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi igazgatója kiemelte: a bankcsoport mûködési eredménye 3,9 százalékkal, 36,5 milliárd forintra csökkent az elsõ három hónapban. Ezen belül a nettó kamatbevétel a devizahiteles elszámolás miatti alacsonyabb marzsok és a forintosítás hatása miatt csaknem 8 százalékkal, 18,8 milliárd forintra mérséklõdött 2014 azonos idõszakához képest. A hitelezési céltartalék az elsõ negyedévben 1,8 milliárd forintra csökkent a 2014 elsõ negyedévi 3,5 milliárd forintról - ismertette.

Gombás Attila hozzátette, hogy a nem teljesítõ hitelek aránya a lakossági szegmensben 28,1-rõl 26,9 százalékra csökkent, a vállalati és kkv szegmensben pedig 8,1-rõl 6,2 százalékra mérséklõdött, és csak a lízing területén nõtt az autóhitel portfólió miatt: 31-rõl 43,6 százalékra. Wim Guilliams, a K&H Biztosító vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: kiemelkedõ, 800 millió forintos eredménnyel zárták az elsõ negyedévet; ez az eredmény megegyezik az egy évvel korábbi nyereséggel.

Jelentõs növekedés volt a nem élet- és az életbiztosítási üzletágban egyaránt: nem életbiztosítási díjbevételük csaknem 20 százalékos növekedéssel elérte a 7,7 milliárd forintot, míg az életbiztosítási díjtartalék 90,7 milliárd forintra nõtt, így 21,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Kifejtette azt is, hogy a kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítás (kgfb) terén legutóbbi kampányuknak köszönhetõen több mint 60 ezerrel nõtt a szerzõdések száma, így összesen több mint 850 ezer ilyen kötelezõ szerzõdést kezelnek. Kérdésre válaszolva Hendrik Scheerlinck elmondta: várakozásaik szerint a forintosítás után az érintettek ötöde válthatja ki hitelét, és a váltók 15-20 százalékát szeretnék megszerezni.