Egyre több nyugdíjas kap 300 ezer forint feletti nyugdíjat
2022.02.07

Két év alatt megkétszereződött, 2015 óta pedig csaknem meghétszereződött azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartoznak, azaz havonta több mint 300 ezer forintot kapnak – bukkant rá a VG a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai között.

Míg 2019-ben 300 ezer forintnyi nyugdíjat csak 40 573 idős ember kapott, tavaly már 81 769. Gyakorlatilag a teljes nyugdíjállománynál látható egy pozitív irányú eltolódás, vagyis évek óta csökken azoknak a száma, akik a legkisebb juttatást kapják, míg a feljebb lévő sávokban egyre többen vannak. Így például, míg két éve még 1 millió 510 ezren kaptak az átlagnyugdíjnál, azaz 140-150 ezer forintnál kevesebbet, tavaly már csak 1 millió 347 ezren.

A VG-nek nyilatkozó szakértők szerint az eltolódásnak több oka is van. Részben az éves nyugdíjemelés és az ehhez kapcsolódó nyugdíj-kompenzáció, részben pedig az úgynevezett állománycserélődés okozza az eltolódást. A kifizetési sávokban látható eltolódást a nyugdíjemelés melletti visszamenőleges nyugdíjkorrekció és a novemberben kifizetett nyugdíjprémium együttes hatása okozta.

Bár a javulás látványos, érdemes hozzátenni, hogy a nyugdíjmedián nem emelkedett ki tavaly a 120–140 ezres sávból, emiatt folyamatosan nyílik az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között. A férfiak nyugdíjmediánja a 120–140 ezres sávból a 140–160 ezresbe emelkedett, míg a nőké a 100–120 ezresből a 120–140 ezresbe.