Miért nem lett átütő siker a telematikából?
2022.02.10

A biztosítótársaságok folyamatosan a kockázatok jobb árazására törekszenek az adattudósok, aktuáriusok, valamint az évtizedes kártörténeti adatok segítségével. Az évek során a vezetési kockázatot egyre jobban kifejező adatokat kutatták, ami felválthatja az életkor, irányítószám, foglalkozás vagy akár a hitelpontszám alapú kockázatbecslést.

A telematika azonban csalódást okozott. Úgy tűnik, hogy a fogyasztók nem érdeklődnek igazán a használat alapú biztosítások iránt, és a bizonyítékok azt mutatják, hogy a használatban lévő modellek némelyike a legjobb esetben is csak enyhén képes a kockázatok megfelelő előrejelzésére.

De miért van az, hogy az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése ellenére a biztosítók nem találták meg a módját annak, hogy jelentősen javítsanak az életkor, irányítószám és hasonlók hagyományos mérőszámain?

Nos, ez leginkább az üzleti modellek, nem pedig a technológia miatt van. A nagy gépjármű-biztosítók legnépszerűbb telematikai programjai ugyanúgy működnek: végig viszi az ügyfelek egy hagyományos regisztrációs folyamaton, majd 6 vagy 12 hónapra hagyományos árat kínálnak nekik. Ezután egy alkalmazással figyelik a vezetésünket, és ennek eredményeként akár 30%-os kedvezményt is kaphatnak. Ezzel két probléma van. Először is, ez egy szörnyű fogyasztói ajánlat. Másodszor, nincs mód arra, hogy a legrosszabb sofőrök esetében emeljék a díjat. Ráadásul a biztosítónak szembe kell nézniük az árazás problémájával is – ha túl sokat kér az autóbiztosításért, senki sem fog szerződni. Ha túl keveset, akkor nem lesz elég bevételük.

Új üzleti modellre van szükség

Az áraknak nem csak csökkenteni, de szükség esetén emelni is kell. Amint kiderül valami egy sofőrről, ami újraértékeli a baleset valószínűségét, annak gyorsan tükröződnie kell a biztosítási díjakban. Ez egyrészt jobban árazza a kockázatot, másrészt a megváltozott viselkedés és a megváltozott árak között csak kis késedelem van.

Végső soron az áraknak teljes mértékben a telematikától kellene függeniük. De nem az elavult üzleti modellek az egyetlen ok, amiért a legtöbb biztosítónak nehézségei vannak a telematikával. Többnyire rosszul is mérnek. Vegyük például a gyorshajtást. A legtöbb modell azt méri, hogy egy sofőr mennyi időt tölt a megengedett sebességhatár felett. De a kontextus hiányában a gyorshajtás rossz előrejelzője a baleseteknek. Ha 130 km/h sebességgel halad az autópályán egy napsütéses napon, az még mindig sokkal biztonságosabb, mint ha 80km/h-val menne egy jeges, zsúfolt úton.

Mást kell tehát mérni: nem az a lényeg, hogy a sofőr jól viselkedik-e, hanem, hogy a körülményekhez képest jól viselkedik-e? A jó sofőrök ugyanis mindig alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. A rossz vezetők nem.

A biztosítótársaságok természetesen nem technológiai cégek, ők főként technológiai szolgáltatókra támaszkodnak, talán ezért nem sikerült a telematikát a lehető legjobban kihasználva továbbfejleszteniük a termékeiket. Ezen kell változtatni.