Magánnyugdíj: a csehek fele belépne
2011.09.20
Minden második cseh lépne be magánnyugdíjpénztárba, amennyiben a kormány szándékai szerint ez lehetõvé válna - derül ki a Lidove noviny cseh napilap kérésére a Millward Grown közvélemény-kutató által készített felmérésbõl.

A megkérdezettek 49 százaléka válaszolt úgy, hogy az új nyugdíjtörvény esetleges életbe lépését követõen, a második pillér létrehozását követõen nem változtatna jelenlegi helyzetén, azaz továbbra is csak az állami nyugdíjrendszer tagja lesz. Ilyen választ leginkább a 60 éven felüliek, illetve az alacsony iskolázottságúak, azaz az érettségivel nem rendelkezõk adtak - írja a lap hétfõi számában. A második pillérbe leginkább a fiatalabb, harmincas korosztályhoz tartozók kívánnak átlépni, akik a törvény szerint jogosultak lennének erre. A korosztályba tartozók kétharmada válaszolt így.

A csehek mintegy 40 százaléka kíván önállóan megtakarítani nyugdíjas éveire. Több mint 22 százalékuk kevésbé kockázatos eszközökbe, míg 17,7 százalékuk jövedelmezõbb, ám kockázatosabb eszközökbe fektetne be. A válaszadók 10 százaléka, leginkább a 18-29 éves korosztályhoz tartozók még egyáltalán nem gondolkozott el nyugdíj-megtakarításain. A felmérés szerint a csehek 58 százaléka vállalna közmunkát, hogy állami segélyben részesüljön, ha munkanélkülivé válna.

A cseh alsóház szeptember 9-én fogadta el azt a nyugdíjtörvényt, amely második pillért hoz létre. A törvény szerint a 35 évnél fiatalabbak dönthetnek arról, hogy az állami rendszerbe fizetett járulékból 3 százalékpontot magánpénztárba kívánják-e irányítani. Ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha 2 százalékpontot saját zsebbõl hozzátesznek. A kiesõ nyugdíjjárulékok ellentételezéseként a kormány 10-rõl 14 százalékra emelné az alacsonyabbik áfa-kulcsot.

Jóllehet a cseh felsõházban az ellenzéki, balközép párt van többségben, így várhatóan megvétózzák a törvényt, a felsõház döntését az alsóház felülírhatja, azaz életbe léphet a nyugdíjreform.