Moody’s: ismét vonzó lehet a hitel a biztosítók számára
2015.10.29
Az európai biztosítók és viszontbiztosítók pénzügyi tõkeáttétele 2014 folyamán is csökkent, miután számos nagyobb cégcsoport csökkentette adósságállományát, illetve növelte saját tõkéjét – állítja a Moody’s. Az idei évben azonban a tõkeáttétel csökkenése megtorpanni látszik.

2015-ben számos biztosító hibrid kötvényeket bocsátott ki, egyes esetekben a refinanszírozási igényeiket meghaladó mértékben. A pénzügyi tõkeáttétel a biztosítási szektorban a pénzügyi válság óta a legalacsonyabb szinten van, ezért a hitelminõsítõ arra számít, hogy az elkövetkezõ két évben akár emelkedhet is az idegen tõke saját tõkéhez mért aránya.

A Moody’s várakozásai szerint az európai biztosítók és viszontbiztosítók az elkövetkezõ két évben újabb hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírokat fognak kibocsátani, hogy javítsanak a tõkearányos megtérülési mutatóikon, de a kedvezõ hitelpiaci feltételek, valamint a megnövekedett M&A tevékenységük is ebbe az irányba tereli õket.

A saját tõke hibrid kötvényekre cserélésével a biztosítók ugyanis fenn tudják tartani a mostani szolvencia mutatóikat, miközben csökkenteni tudják a tõkeköltségüket. Mindezek eredményeként a saját tõke arányos nyereség – amit az alacsony kamatok erõsen lenyomnak – szintén javulhat – véli a hitelminõsítõ.

A már most is jelentõs fúziók és felvásárlások további élénkülésével szintén emelkedhet a biztosítók kötvény kibocsátási tevékenysége, hiszen a tranzakciókat is részben hitelbõl finanszírozhatják a társaságok. A hitelminõsítõ arra számít, hogy az M&A aktivitás továbbra is folytatódni fog, elsõsorban a biztosítók növekedési igénye, a szabályozásbeli változások és az Európát jellemzõ lassú gazdasági növekedés miatt.

A Moody’s adatai szerint a biztosítók képesek is hitelek kibocsátására, miután az átlagos korrigált pénzügyi tõkeáttételük történelmi mélyponton, 23,7%-on állt 2014 év végén, szemben a 2013 év végi 25,9%-kal. Ez nem valószínû, hogy rövidtávon jelentõsen megnõne, legalábbis addig, amíg az új szabályozási helyzet nem véglegesedik.

A Szolvencia II hatályba lépését követõen azonban a tõkeáttétel növekedése felgyorsulhat, a hitelminõsítõ azonban arra is figyelmeztet, hogy a kamatlábak emelkedése a tõkeáttételt hátrányosan érintheti.