Már most súlyos veszteségeket okoztak az idei természeti katasztrófák
2022.05.03

Az idei első negyedév volt a hatodik egymást követően, amelyben több mint 10 milliárd dollárnyi biztosítási káreseményt regisztráltak.

2022 első negyedévében jelentős természeti kár aktivitás jellemezte Nyugat- és Közép-Európát (Dudley/Ylenia, Eunice/Zeynep és Franklin/Antonia szélviharok), Ausztráliát (keleti parti áradások), Japánt (március 16-i földrengés) és az Egyesült Államokat (súlyos konvektív viharok) egyaránt - derül ki az Aon Global katasztrófajelentéséből.

Az első negyedévben a természeti csapásokból eredő gazdasági károk az előzetes adatok szerint összesen 32 milliárd dollárt tettek ki, amelyből 14 milliárd dollárt az állami és magánbiztosítók fedeztek.

Az első negyedév gazdasági veszteségeinek legnagyobb hányada, több mint 15 milliárd dollár az ázsiai és csendes-óceáni térségben keletkezett, amelyet Európa követett 7 milliárd dollárral, majd az Egyesült Államok 6 milliárd dollárral.

Ezek az összegek a következő hetekben és hónapokban várhatóan növekednek majd a nagyobb volumenű események okozta veszteségek miatt.

Az állami és magánbiztosítók számára a 2021 és 2022 első negyedévi időjárással kapcsolatos biztosított károk összesen 36 milliárd dollárt tettek ki. A kétéves rekordot az összes természeti veszély (beleértve a földrengéseket, szökőárakat stb.) tekintetében továbbra is 2010-2011 jelenti, 98 milliárd dollárral.

Az éghajlatváltozás hatása

Az első negyedév jellemzően az év legcsendesebb időszaka, bár 2022 volt a hatodik egymást követő év, amikor a biztosított károk meghaladták a 10 milliárd dollárt.

Az IPCC nemrégiben kiadott hatodik értékelő jelentésének végleges, közzétett megállapításai szerint az éghajlattal kapcsolatos veszteségek valószínűleg a globális felmelegedés minden további fokozódásával eszkalálódni fognak. Ez globális szinten tovább növeli az általános kockázati szintet.

Ami az éghajlati tendenciákat illeti, az 1880-ig visszanyúló globális feljegyzéseket összehasonlítva a Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA) 2022 januárját a hatodik legmelegebb januárnak, februárját a hetedik legmelegebbnek, márciusát pedig az ötödik legmelegebbnek könyvelte el.