Ismét a Posta Biztosító Magyarország legjobb életbiztosítója
2015.11.25
A neves, londoni székhelyû piacvezetõ pénzügyi folyóirat, a World Finance Magazin 2014 után 2015-ben is a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-nek ítélte oda a magyarországi életbiztosítási szektor legjobb biztosítótársaságának járó díjat.

A magazin által felkért szakmai zsûri három magyar biztosítótársaság közül választotta ki az általa legjobbnak ítélt társaságot – olyan szempontok alapján, mint például a biztosító díjbevételének és piaci részesedésének változása az elmúlt évhez képest, vagy az ügyfelek minél jobb kiszolgálása érdekében tett lépések.

A Posta Biztosító a magyarországi vállalatok körében azon kevesek közé tartozik, amelyek az elmúlt években jórészt képesek voltak függetleníteni magukat a hazai és nemzetközi piaci trendek gyakran kedvezõtlen hatásaitól. A társaság tizenkét éve van jelen a magyar piacon és 2014-ben 63 milliárd forintos díjbevételt realizált, ezzel a magyar életbiztosítási területen második helyen zárt 14 százalékos piaci részesedéssel. Az alapítás óta eltelt idõszakban összesen több mint félmillió életbiztosítási szerzõdést kötött a biztosító a Posta országos hálózatán keresztül.

A Word Finance Magazin szavazásán egymás utáni két évben elért elsõ helyezés is bizonyítja, hogy helyes volt a Posta Biztosító azon alapvetõ üzletpolitikája, amely a mindenki számára elérhetõ, alacsonyabb rendszeres díjas biztosítási szerzõdésekre helyezte a hangsúlyt.

„Bizonytalan környezetben az a legnagyobb kihívás és egyben legnagyobb eredmény is, ha az ügyfelek elfogadva az öngondoskodás fontosságát, készek hosszabb távra elkötelezõdni, s egy távolabbi, fontos cél elérése érdekében lemondanak azonnali költéseikrõl. Az évek során olyan terméket fejlesztettünk és olyan értékesítési folyamatokat alakítottunk ki, amelyek az ügyfelet helyezik a középpontba, s ez a megközelítés – ahogy azt az adatok is mutatják – egyre inkább meghozza gyümölcsét. Ezen fejlesztések, intézkedések közé tartozik például a Magyar Posta Hûségprogramjához történõ csatlakozás vagy a tavalyi év során meghonosított úgynevezett welcome call, azaz üdvözlõ hívás, melynek keretében minden nálunk nyugdíjbiztosítást kötõ ügyfelet felkeresünk telefonon és meghallgatjuk a véleményét a szerzõdéskötés során szerzett tapasztalatairól. Az ügyfélbeszélgetések során kapott pozitív visszajelzések mutatják, hogy a szerzõdéseket megkötõ munkatársaink munkájával elégedettek ügyfeleink” – nyilatkozta Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója.