Erõsödik a pesszimizmus a nyugdíjjal kapcsolatban
2015.12.07
Egyre negatívabban látják az emberek nyugdíjba vonulásuk feltételeit: az UNION Biztosító által két éve feltett, majd idén megismételt kérdésekre adott válaszok alapján egyre kisebb összegû nyugdíjra számítanak a megkérdezettek. A többség 68 éves nyugdíjkorhatárt jósol, a 25 év alattiak átlagosan 72 évvel kalkulálnak. Azok, akik nyugdíj-elõtakarékoskodnak, általában havonta 5-20 000 forint közötti összeget szánnak nyugdíjcélú megtakarításra.

2013-ban a válaszadók átlagosan fizetésük 63 százalékára taksálták a jövõbeli nyugdíjuk mértékét. Idén ez az arány 55 százalékra csökkent, vagyis a lakosság érezhetõen borúlátóbbá vált az idõskori nyugellátással kapcsolatban. A válaszadók ötöde szerint a nyugdíj mértéke a 40 százalékot sem fogja elérni. A fiatalok jóval kevésbé számítanak már az állami gondoskodásra: a 35 évnél fiatalabb korosztály szerint ez az arány éppen hogy átlépi az 50 százalékos szintet.

A nyugdíjba vonulás idején érvényes nyugdíjkorhatárt a megkérdezettek átlagosan 68 évre teszik. Mivel a korhatár fokozatos növekedésére számít szinte mindenki, érthetõ módon a fiatalabbak (a 25-34 éves korosztályba tartozók) számolnak magasabb nyugdíjkorhatárral: átlagosan 72 évvel.

Noha a felmérés szerint a lakosság 85 százaléka azt gondolja, hogy jövõbeli nyugdíja nem lesz elég a megélhetésre, a megkérdezettek 37 százaléka jelenleg egyáltalán nem tud félretenni a nyugdíjas éveire. Azok, akik ilyen céllal félretesznek, általában havonta 5-20 000 forint közötti összeget szánnak a nyugdíjcélú megtakarításokra.


A nyugdíjra való felkészülésben elõkelõ helyen szerepelnek a kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítások (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ). A megkérdezettek 37 százaléka választott ilyen formájú megtakarítást, 27 százalék valamilyen más pénzbeli megtakarítást (bank, egyéb biztosítós) preferál, de más öngondoskodási formák (ingatlan, értékes vagyontárgy, stb.) is elõfordulnak a választott lehetõségek között.

„Bár a felmérés adatai szerint a nyugdíj-elõtakarékossági formák viszonylag népszerûek, még mindig alultájékozottak az emberek velük kapcsolatban.– hívja fel a figyelmet Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezetõ igazgatója. – A megkérdezetteknek csupán 20 százaléka tudta azt, hogy a nyugdíjbiztosításokba fizetett összegek után adójóváírás vehetõ igénybe. Ezért fontos azt is hangsúlyozni, hogy aki az idei évre járó adójóváírással is élni akar, annak feltétlenül az idei év végéig meg kell kötnie nyugdíjbiztosítási szerzõdését.”