Markánsan nõ a magán-egészségügyi piac
2016.04.13
Mind keresleti, mind kínálati oldalról robban a magán-egészségügyi szolgáltatói piac - mondta Leitner György, a Diagnoscan vezérigazgatója egy, az egészségügyi öngondoskodással foglalkozó háttérbeszélgetésen. Markánsan nõ a magánköltés az egészségügyben, az EU-n belül Magyarország a legkisebb közfinanszírozási aránnyal a lista végén áll - írja a Napi.hu.

Nem csak az egészségügyi kiadásokon belüli közfinanszírozás terén, hanem a teljes kormányzati költésen belül az egészségügyre szánt források 10 százalékos arányát illetõen is az utolsók közé tartozunk Európában. Ezzel párhuzamosan, az OECD országok között viszont élen járunk a háztartási kiadásokból egészségügyre fordított 4 százalékkal - sorolta az adatokat Leitner György.

A magánköltések fele gyógyszerre megy, ezzel élen járunk az OECD országok között, 39 százaléka pedig orvosi szolgáltatásokra. Az egy fõre jutó magánköltés nem egészen fél év alatt 31 ezer forintról 57 ezerre nõtt. Mindez egyértelmû jele, hogy az állami egészségügy színvonalának romlása, az egyre hosszabbá váló várólisták mind a magánegészségügy felé terelik a betegeket - tette hozzá.

A privát egészségbiztosítási piac 2012 óta mintegy 10 milliárd forintra nõtt, a következõ 4-6 évben a szakértõk már 40-50 milliárdos volument valószínûsítenek.

Folyamatosan nõ a kereslet a szolgáltatások iránt

A magánegészségügy fejlõdését sok tényezõ segíti, közte a nyugdíjba vonuló Ratkó-korosztály egészségügyi igényei, az érdemi változás nélkül tovább romló színvonalú állami egészségügyi ellátás, a középosztály erõsödése és a kiegészítõ biztosítások, valamint a pénzügyi befektetõk várható megjelenése. Ugyanakkor a szabályozási anomáliák, az egyértelmû politikai állásfoglalás hiánya hátráltatja a szektor fejlõdését - jegyzete meg Leitner György, aki szerint mindazonáltal mind keresleti, mind kínálati oldalról robban, és további töretlen fejlõdés elé néz a magán-egészségügyi szolgáltatási piac.

A magánköltést is be kell kalkulálni az öregkorba

Miközben az OTP Egészségpénztár öngondoskodási indexe szerint a magyarok 67 százaléka szerint az öngondoskodás egyik legfontosabb formája az egészség megõrzése, 66 százalékuk nem rendelkezik megtakarítással váratlan betegség esetére. Sokan azért nem tesznek félre, mert azt hiszik, elég lesz számukra az állami ellátás. Ez azonban ma már nincs így, sok esetben magánköltést is be kell kalkulálni az ellátásba - errõl már Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezetõje beszélt.

Mint kifejtette,10 év alatt az egészségügyi kiadások 1533 milliárd forintról 2199 milliárdra emelkedtek, az állam részesedése viszont 70 százalékról 64 százalékra csökkent, az egyéni költés évi 44 ezer forintról 78 ezerre nõtt. Az öngondoskodás szerepének elõtérbe kerülése az OTP Egészségpénztári egyéni befizetések dinamikus növekedésén is látszik. Tavaly 18 ezer új tagot regisztráltak, ebben az évben már 6 ezer az új tagok száma. Összesen 228 ezer tagja van az egészségpénztárnak, 40 százalékuk azonban jelenleg a nemfizetõ kategóriába tartozik.

A közel 10 milliárd forintos éves befizetés 70 százaléka a munkáltatóktól érkezik, egyelõre keresik a módját, hogyan lehetne az egyéni tagok irányába tolni az arányokat - tette hozzá az ügyvezetõ. A pénztár könnyebb használhatósága érdekében új szolgáltatást vezettek be: mostantól egy mobil alkalmazás segítségével bármikor felölthetõ az egészségpénztári számla.