Közúti balesetek: több mint másfél milliárd eurójába került a biztosítóknak
2011.10.06
Európa mintegy 715 milliós lakossága nagyságrendileg 350 millió autóval közlekedik – közölte Mariusz W. Wichtowski, a gépjármû Zöldkártya Iroda Elnöke. Ilyen körülmények között, csak az elmúlt évben az országhatárt átlépõ jármûvezetõk több mint 380 ezer kárbejelentést tettek, amely jelentõsen meghaladja a 2009-ben mért 350 ezres nagyságrendet.

Közúti balesetek következtében tavaly Európa útjain 50 ezer ember veszítette életét, és további 150 ezer ember súlyosan megsérült. Összességében a biztosítók által fizetett kártérítések nagysága meghaladta az 1,7 milliárd eurót – közölte Wichtowski


A zöldkártya rendszer - melynek célja a nemzetközi közúti közlekedési balesetek károsultjainak a védelme - 1949-ben jött létre, az elsõ európai gépjármû-biztosítási irányelvet 1972-ben fogadták el, a másodikat 1983-ban, a harmadikat 1990-ben, a negyediket 2000-ben, míg az ötödeiket 2005-ben. A zöldkártya 1953 óta mûködik, aminek jelenleg 45 tagja van. Míg a zöldkártya rendszer nem jött létre, addig minden határátlépésnél határbiztosítást kellett kötni, amely meglehetõsen drága volt.