Duna House: töretlen az ingatlanok áremelkedése
2022.08.08

Az ingatlanok áremelkedése még mindig töretlen, az enyhébb nyár után aktívabb őszi szezonra számít a Duna House ingatlanközvetítő az MTI-nek küldött hétfői elemzésében.

Idén számos tényező formálta az ingatlanpiacot, az év eleji rekordok után csökkenni látszik a kereslet, amelyre a szomszédos háborús helyzet, valamint a változó kamatkörnyezet és a kormányzati bejelentések is hatást gyakorolnak. Nehezen meghatározható, hogy milyen irányba mozdul majd el a piac a következő negyedévben - mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője a közleményben. Hozzátette: a lassuló piaci tendenciák mellett nem várnak szélsőséges zuhanást.

Az elemzés szerint az átlagos négyzetméterárak emelkedése országosan jellemző, az év első felének adatai alapján vidéken családiházat 330 ezer forintos átlagos négyzetméteráron lehet vásárolni, míg a fővárosban közel a duplájába kerül egy négyzetméter. Rekordokat döntenek a panellakások is: vidéken átlagosan 443 ezer forintért kelnek el, a fővárosban pedig átlagosan 716 ezer forintot kérnek értük négyzetméterenként. A téglaingatlanok áremelkedésének mértéke visszafogottabb a panelokéhoz képest, azonban az átlagos négyzetméterárak még így is jóval a panelek árszintje felett alakulnak, vidéken 532 ezer forintért, míg Budapesten 846 ezer forintért vásárolhatnak téglaépítésű lakást az érdeklődők.

Országosan nőtt a milliós négyzetméterár feletti ingatlanok aránya, az idei első fél évben a Duna House által értékesített ingatlanok 8 százaléka egymillió forint feletti négyzetméteráron kelt el, a tavalyi alig 3 százalékhoz képest. Csak Budapestet vizsgálva ez az érték 22,5 százalék, míg 2021-ben mindössze kevéssel haladta meg a 10 százalékot. Érdekesség, hogy az idén már a milliós négyzetméteráron értékesített panellakás sem elképzelhetetlen, egy 36 négyzetméteres lakás 39 millió forintért cserélt gazdát, a népszerű Újlipótvárosban - közölte a Duna House.

Gyorsan zárultak a tranzakciók az elmúlt két negyedévben az adataik szerint az értékesített lakások és házak csaknem 4 százaléka kevesebb mint egy hét alatt talált új tulajdonosra.

A legdrágább ingatlan eddig 860 millióért kelt el, a legkisebb és egyben legalacsonyabb végső áron értékesített ingatlan egy jászberényi hobbitelken álló, 10 négyzetméteres kisház volt, amely 1,1 millió forintért talált gazdára.

A luxusingatlanoké az élmezőny a négyzetméterár alapján az elemzés szerint, a csúcstartó egy II. kerületi, újépítésű, panorámás, jakuzzis és medencés, háromszintes luxus családiház, amiért csaknem 2,3 millió forintot kaptak a régi tulajdonosai négyzetméterenként.

A legtekintélyesebb alapterületű, Duna House által 2022-ben értékesített ingatlan egy 1030 négyzetméteres felújítandó kastély volt Veszprém megyében.