Kevesebb áldozattal, de nagyobb károkkal járnak a természeti katasztrófák
2016.07.13
Csökkent a világban a természeti katasztrófák áldozatainak a száma az idei év elsõ felében, de e katasztrófák által okozott kár jelentõsen növekedett a tavalyi elsõ félévhez képest - közölte kedden a Munich Re, a legnagyobb nemzetközi biztosító társaság.

Az okozott kár mintegy ötödével nõtt, és elérte a 70 milliárd dollárt, ami azonban alacsonyabb az elmúlt tíz év 92 milliárdos átlagánál - írja a delmagyar.hu.

A természeti katasztrófák okozta kár az épületek és az infrastruktúra helyreállításának a költségeit tükrözi. Az alacsonyabb halálozási adat annak tudható be, hogy az idén eddig kevesebb ilyen esemény következett be a fejlõdõ országokban.

A biztosító a 70 milliárdból 27 milliárd kárt térít meg az idén, szemben a 15 milliárdos hosszú távú átlaggal. Az adat ugyanakkor alátámasztja a biztosítók véleményét, amely szerint a világban kevesebb biztosítást kötnek a kelleténél.

A halálos áldozatok száma 3800 volt eddig világszerte 2016-ban a tavalyi elsõ félév 21 ezer áldozatával szemben.

A biztosítás szintje a fejlõdõ országokban igen alacsony maradt, a nyugati országok között pedig erõs különbségek vannak. Japánban két földrengés 25 milliárdos kárt okozott, amelynek a negyede volt biztosítással fedezve. Európában a viharok és áradások 6,1 milliárdos kárt okoztak. Ennek a felét térítik meg a biztosítók. Texasban a viharok 12,3 milliárd, Kanadában az erdõtüzek 3,6 milliárd dollár kárt okoztak. Ennek háromnegyed része megtérül.