Továbbra is nagy az érdeklõdés a biztosítási fintech startupok iránt
2016.08.29
Habár az idei év második negyedévében közel felére csökkent az kockázati tõkések érdeklõdése a fintech cégek iránt, az utóbbiak jelentõs hányadát képviselõ, kifejezetten biztosítási célzatú startupok (insuretech) még csak most kezdenek lendületbe kerülni a KPMG International és a CB Insights közös tanulmánya szerint.

2016 elsõ felében mintegy 1 milliárd dollárosra nõtt a különféle insurtech befektetések összértéke, mely mintegy 47 tétel között oszlott el. A tavalyi év adataival összemérve ez még akár visszaesés is lehet (akkor az egész évben összesen 74 darab befektetés történt összesen 2,5 milliárd dollár értékben), ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy 2015 meglehetõsen magas bázisnak számít, ekkortól emelkedtek ki a kifejezetten biztosítási célzatú fintech megoldások a tömegbõl, sokszorosára növelve a rendelkezésre álló tõkét.

Forrás: CB Insights

A tanulmány szerzõi éppen ezért optimisták a visszaesés ellenére is, mivel jól láthatóan a 2015-ös év egyfajta vízválasztó volt, ami után a korábban alulfinanszírozott irányzatok is megfelelõ tõkehátteret kaptak, a korábbi évek adataival összevetve pedig jól látszik, hogy a hatása sem maradt el, az insuretech szektor kifejezetten lendületbe jött. De mit is értünk pontosan insuretech alatt?

Az idézett tanulmány azokat a vállalatokat sorolja ide, melyek olyan új szerzõdéskötés- és követeléskezelés-segítõ, értékesítési és közvetítõi platformokat, szoftvereket és ügyfélélmény növelõ szolgáltatásokat nyújtanak, melyek segítenek megbírkózni a biztosítóknak az új IT kihívásokkal.

2015-el összevetve persze nem olyan bíztatók a számok, mind összértékben, mind darabszámban 50 százalék közeli a visszaesés. Az okok nem feltétlenül a szektorba vetett bizalom visszaesésében keresendõk, a Brexit illetve az amerikai elnökválasztás okozta bizonytalanság indukálta kivárás is komoly szerepet játszik a szerzõk szerint. Ezzel párhuzamosan azonban az is megfigyelhetõ, hogy bár sok kockázati tõkés óvatosabb, a biztosítási szektor szereplõi közül sokak lényegesen nagyobb aktivitást mutatnak, vetélytárs helyett egyre inkább a partnert látják az új típusú vállalkozásokban.

A tanulmány ugyan nem tesz különbséget az egyes biztosítási szektorok között, az elsõ féléves adatokból azonban talán le lehet vonni bizonyos következtetéseket. A megkötött üzletek értékének szempontjából az abszolút listavezetõ az Oscar Health (400 millió dollár), majd õt követi a Clover Health (160 millió dollár) és a Brigth Health (80 millió dollár), melyek együttesen az összes befektetés kétharmadát teszik ki, és mindegyik az egészségbiztosítás területérõl került ki. Más szektorok is képviseltetik magukat, így például a személyes tárgyak egyszerû, mobilon keresztül történõ biztosítását lehetõvé tévõ Trōv a maga 2,5 milliójával, illetve a 17 millió dolláros befektetést kapott autóbiztosításokat összehasonlító oldal, az Insurance Zebra.

Ugyancsak érdemes megemlíteni a különféle biztosító-insuretech együttmûködéseket, így például a Munich Re - Slice, a Liberty Mutual - Canary vagy épp az Amica Mutual - Understory kooperációt. Az insuretech befektetések mintegy 60 százaléka az Egyesült Államokban történt, de Nagy Britannia is elõkelõ helyet foglal el, illetve Ausztrália szerepe is egyre nagyobb a megkötött üzletek darabszámának tekintetében.