Érkezik az állami biztosító Romániában
2016.10.03
Állami biztosító piacra lépésével teremtene egyensúlyt a piacon a román kormány. Az országban hónapok óta egymást érik a fuvarozók tiltakozó demonstrációi a biztosítótársaságok tetemes díjemelései ellen, melyekre válaszul a kormány a közelmúltban a díjak befagyasztásával jelezte egyetértését. Egy lépéssel továbbmenve most egy állami biztosítótársaság felállításával egyensúlyozná ki a piacot a román vezetés.

Habár az eddigi intézkedésekkel, és az árak befagyasztásával egyetértenek a fuvarozók képviselõi, nem tetszésüket fejezték ki abban a tekintetben, hogy az árak esetleges maximalizálása a pénzügyi felügyelet feladata legyen, mivel szerintük az ASF az elsõdleges felelõs a kialakult helyzetért. A kormány azonban látszólag tart a további intézkedésektõl arra hivatkozva, hogy nem feladata az árszabályozás, a parlament azonban nem hagy választást ebben a tekintetben, pár napja elfogadásra került az árak maximalizálását, továbbá egy állami biztosító létrehozását elõíró törvénymódosítás. Az ellenzõk attól tartanak, a módosítással kinyitották Pandora szelencéjét, erre hivatkozva ugyanis más ágazatok szereplõi is joggal kérhetik az árak állami maximalizálását.