Indul az év végi kgfb-kampány: 10 százalékos drágulás jöhet
2022.10.24

Még jelenleg is közel egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik január elsejére a kötelező-gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Ők azok, akiknek a november elején kezdődő kötelezőkampányban kell eldönteniük, megtartják-e jelenlegi kgfb-szerződésüket, vagy a váltás mellett döntenek. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre és közel 100 ezer szerződésváltásra számít.

Az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki év végi tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőségük.

A kárkifizetések idén is jelentősen, közel 20 százalékkal nőttek, emiatt a biztosítók nem kerülhetik el a díjemelést – magyarázta Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – Arra számítunk, hogy a díjemelés mértéke tavalyi díjakhoz képest átlagosan 10 százalék körüli lesz, így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja személygépkocsik esetében 32-33 ezer forint körül alakul majd. Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján még a jelenlegi kampányban is megközelítheti a 100 ezret a lecserélt szerződések száma.”

Fontos tudni, hogy az év végi átlagdíj jelentősen elmarad az év más időszakaiban tapasztalható átlagdíjtól: ennek mértéke jelenleg 48-49 ezer forint. Az eltérés elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők magasabb átlagéletkorához is kedvezőbb díjszorzók kapcsolódnak.

Noha az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötését is célszerű a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg intézni. Fontos, hogy az ügyfelek a szerződés kiválasztásakor a megfelelő káradatokkal kalkuláljanak, mert így elkerülhető, hogy a biztosító a kártörténeti adatbázisból (KKNYR) lekért adatok alapján károkozói pótdíj alkalmazásával esetleg jelentősen magasabb díjat számlázzon ki a kalkulált összegnél” – hívta fel a figyelmet a FBAMSZ szakértője.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta (akár újonnan, akár használtan) megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

Az alkuszok szerepe az év végi kgfb-kampányban

A kgfb-kampányok során tízből kilenc szerződésváltás már a független alkuszokon keresztül zajlik, ami annak is köszönhető, hogy ők kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.

Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen - megfelelő meghatalmazás birtokában – kárrendezési asszisztencia.