Jelenleg átlagosan 32 ezer forintért köthetõ kötelezõ
2016.10.21
A Netrisk.hu adatai szerint 2016 harmadik negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerzõdések éves átlagdíja 32 000 forint körül volt, ami 21 százalékkal haladja meg az elõzõ év hasonló idõszakában mért 26 400 forintos összeget. Az online biztosításközvetítõ cég statisztikái szerint ugyanakkor a fenti kategóriában az év elejéhez képest már csupán néhány százalékkal emelkedett a megrendelt kgfb-szerzõdések átlagdíjának szintje. A társaság az év végi idõszakra csendes kgfb-kampányt vár, mintegy 100 ezer körüli váltóval (ez a szám a flották nélkül értendõ).

„Bár szeptemberben ismét enyhe növekedésnek indult a személygépjármûvek átlagdíjának szintje, továbbra sem mozdult el lényegesen az év elején beállt értékrõl – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Egy átlagos autós a harmadik negyedévben 32 ezer forint körüli éves díj ellenében tudott személyautójára kötelezõt kötni, ami szinte teljesen megegyezik az elsõ félév átlagával. Lényeges elmozdulás a díjakban az év elején történt, az elõzõ év harmadik negyedévében még több mint 20 százalékkal kisebb összeget kellett a kötelezõért kifizetnie egy átlagos autósnak.”

Évközben a kötelezõs szerzõdések többségét a jármû tulajdonjogának megszerzésekor kötik – ezt nevezik szaknyelven „azonnali” kötésnek. Az azonnali kötések átlagdíja a korábbi években mintegy 50-60 százalékkal alakult az évfordulós biztosítóváltások átlagdíjszintje felett. Az idei év közepére azonban 30-40 százalék közötti mértékûre zárult ez az olló, miután az azonnali díjak átlaga az év eleje óta 7 százalékot esett. A Netrisk.hu-nál a harmadik negyedév végén egy újonnan vásárolt személyautóra átlagosan 37 500 forintos éves díjon kötöttek kötelezõ biztosítást, ugyanez egy, az évfordulón váltó személyautó esetén 26 700 forint volt.

Csendes kampány várható, a tavalyinál magasabb díjszint mellett
Évrõl évre egyre kevesebb autóst érint az év végi (gyakorlatilag novemberben lezajló) kötelezõkampány: 2016 végén már csak mintegy egymillió autósnak fordul január elsejével a biztosítási éve. A kampány azonban nem csupán emiatt lesz a korábbiaknál kisebb, hanem amiatt is, mert egy idén életbe lépett jogszabály-módosítás miatt a biztosítók az új ügyfeleiknek már nem kínálhatnak kedvezõbb kgfb-díjakat, mint a már meglévõ, régebbi szerzõdõknek. Emiatt idén várhatóan jóval kevesebb olyan autós lesz, aki felmondja, majd ugyanoda vissza is köti kötelezõjét. Tavaly még az összes év végi váltásnak több mint harmada ilyen visszakötés volt a Netrisk.hu oldalán megrendelt szerzõdések esetében.

„Összességében (a flották nélkül) mintegy százezer szerzõdésváltásra számítunk a novemberi idõszakban – jelzi elõre Sebestyén László. – Ez valószínûleg akkor sem lesz magasabb, ha (amint az várható) magasabb indexdíjat tapasztalnak majd az autósok tavalyhoz képest, mivel jó eséllyel kevesebb váltásra ösztönzõ ajánlattal találkoznak majd. Biztosat természetesen csak a kampány indulását követõen tudhatunk meg, ezért továbbra is azt tanácsoljuk, hogy az érintett autósok idõben nézzenek majd utána az aktuális ajánlatoknak.”

A novemberi kampány átlagdíját befolyásoló további tényezõ lehet az is, hogy idén a kampányidõszakra mennyi biztosító fog külön díjtarifát hirdetni. Tavaly még csupán egy biztosító volt, amely a január elsejei évfordulóra november elején nem hirdetett külön tarifát.