Környezettudatosság és fejlõdés - Kezdetét vette a MABISZ éves konferenciája
2016.11.21
Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénzügyekért felelõs államtitkárának elõadása nyitotta meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) éves konferenciáját. Az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülõ szakmai találkozó témája ezúttal a klímaváltozás biztosításra gyakorolt hatásainak témáját járja körül.

Hornung Ágnes nyitóelõadásában az elmúlt évek gazdasági eredményeinek ismertetésével igyekezett keretet adni a konferencia tematikájának. Mint elmondta, a kormány elmúlt hét évben folytatott gazdaságpolitikája beérni látszik, az egyes lépések pozitív hatásai már évek óta érzékelhetõk. Ennek legfontosabb eredménye, hogy 2013 óta Magyarország határozottan egészségesebb, kiegyensúlyozottabb szerkezetû gazdasági növekedés irányába mozdult el, melynek köszönhetõen ebben a tekintetben Európa élvonalába tartozunk. A növekedési szerkezet optimalizálása egyben fenntarthatóságot is jelent így az elkövetkezendõ években stabilan 3 százalék körüli GPD növekedésre lehet majd számítani.

A hatékony gazdaságpolitika a foglalkoztatási adatokban is meglátszik, a munkanélküliség aránya jelenleg rekord-, 5 százaléknál is alacsonyabb szinten áll. Az államtitkár elmondása szerint a foglakoztatási mutatók további javulása érdekében a közeljövõ legfontosabb feladata a munka terheinek csökkentése, a bérek növelésének ösztönzése lesz. Az ezeket célzó intézkedések keretében minimálbér emelésre, illetve a bérjárulékok további csökkentésére is sor kerül, melyek következtében a háztartások megtakarításai tovább növekedhetnek, az íly módon fokozódó vásárlóerõ pedig a fogyasztásba visszaforgatva tovább gyorsítja a gazdaság egészének növekedését. Ebben természetesen a kormány gazdaságfehérítõ intézkedései is kiemelt szerephez jutnak, hasonlóan a már bevezetett online pénztárgépek, illetve az EKÁER rendszer pozitív hatásaihoz.

Mint elmondta, ahogy a gazdaság egésze, a biztosítási szektor is megérezte a 2008-as pénzügyi válságot, de mára sikerült úrrá lenni a helyzeten. A szerzõdések száma, és a díjbevételek is stabil növekedést mutatnak, a szektor egészének jövedelmezõsége pedig egyre nagyobb. Hangsúlyozta, a társadalomnak és a gazdaságnak egyaránt alapvetõ érdeke egy erõs biztosítási rendszer megléte, az ehhez szükséges feltételek megteremtésében a kormány elkötelezett partnere a biztosítóknak. Példaként említette az etikus életbiztosítás megteremtését, ami várhatóan alapjaiban rendezi majd át a piacot. A sajátos, törvényileg szabályozott feltételekkel operáló biztosítási forma egyes elemei már 2016-ban is elérhetõk voltak, 2017-tõl kezdve lép majd azonban teljes mértékben hatályba. Hornung Ágnes valódi sikertörténetnek, az állam, a szakmai szervezetek és a felügyeleti szervek együttmûködésének iskolapéldájának nevezte az új, átláthatóságra, összevethetõségre, az ügyfélérdek elõtérbe helyezésére alapozó biztosítási forma megteremtését. 

Megjegyezte, ugyancsak fontos feladat a lakosság pénzügyi tudatosságának növelése, az öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása, a felmérések szerint ugyanis még mindig komoly a lemaradás ezeken a területeken: A lakosság nagyrésze továbbra is otthon tartja a megtakarításait, és kevesebb mint fele öngondoskodik. A közeljövõ intézkedéseinek eredményei az államtitkár szerint egyértelmûen a nyugdíjbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási termékek iránti igény növekedésében lesznek majd mérhetõk.