Idén is civileket és alapítványokat támogatott a SIGNAL IDUNA
2022.12.23

A jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között talán még soha nem volt ilyen kiemelt jelentőségű, hogy támogassuk a hátrányos helyzetűeket segítő civilek és az alapítványok kihívásokkal teli munkáját. A SIGNAL IDUNA Biztosító a közös felelősségvállalás jegyében vállalati és egyéni szinten is igyekszik rászoruló közösségeket támogatni és olyan nemes ügyeket felkarolni, mint az év első felében az ukrajnai háború elől hazánkba menekült gyerekek és családok segítése.

Az idei évben első alkalommal újító kezdeményezésként került megrendezésre az iroda berkein belül az első Jótékonysági sütivásár, a kollégák aktív részvételével. Ennek teljes bevételét a Baptista Szeretetszolgálat „Cipősdoboz akciója” keretében, a rászoruló gyerekeknek ajánlottuk fel, hogy ezzel varázsoljuk szebbé a karácsonyukat. 

Szűcs Veronika, a SIGNAL IDUNA Biztosító kommunikációs és marketing vezetője a példamutatás fontosságát emelte ki az idei év fő célkitűzéseként. "Ha vállalati szinten is felkarolunk és támogatunk egy ügyet, akkor az a kollégák körében is kiemelt fontossággal bír. Szerencsére olyan munkatársaink vannak, akik szinte szívügyüknek tekintik a segítségnyújtást."

A korábbi évekhez hasonlóan idén karácsonykor is folytatja együttműködését a SIGNAL IDUNA Biztosító és a Világszép Alapítvány, hogy közösen teljesítse az állami gondoskodásban élő gyerekek kívánságait. A Világszép Alapítvány több mint tíz éve áll olyan gyerekek mellett, akikről szüleik helyett az állam gondoskodik. Céljuk, hogy hosszú távon legyenek jelen a gyerekek és fiatalok életében, biztonságos pontot adva a kiszámíthatatlansággal, bizonytalanságokkal, folytonos változással teli mindennapjaikban és igyekeznek a fiatalok életkorához, helyzetéhez és céljaihoz illeszkedő, egyénre szabott programokat biztosítani.  Az alapítvánnyal a már több éves együttműködést erősítve a Biztosító nemcsak anyagilag támogatja az alapítvány munkáját, hanem a munkatársak személyesen, névre szóló ajándékokkal is készülnek, hiszen a gyermekek számára az egyéni figyelem is ugyanolyan fontos. Egy gyerekotthon lakóinak karácsonyát tudják így közösen örömtelivé varázsolni a kicsik és nagyok kívánságainak teljesítésével.