Korlátozták a nagy biztosítókat Írországban
2011.10.26
Az Allianz, az Aviva és az RSA Insurance már korlátozzák az ír állami vállalatoknak nyújtott fedezeteiket, miután a hitelminõsítõ intézetek leminõsítették Írországot.

A három legnagyobb külföldi tulajdonban lévõ biztosítótársaság körülbelül az ír nem-életbiztosítási piac negyven százalékát fedi le.

Annak ellenére, hogy az említett társaságok külföldi tulajdonban vannak, tõkésítésük zömében Írországban történt és ügyfeleik nagy része is ír. Miután az országot leminõsítették, a vállalatokat sem kerülte el a minõsítés romlás, hiába feleltek meg az ír központi bank fizetõképességi követelményeinek.

Az Ír Biztosítók Szövetsége korábban lobbizott a pénzügyminiszternél azzal kapcsolatban, hogy a biztosítók már nem felelnek meg azon követelményeknek, melyek az ír állami, és félig állami tulajdonban lévõ vállalatok biztosításához szükséges.

A miniszter válaszában azt közölte, hogy nem tudott konkrét eljárásról, vagy jogszabályról, amely a minimális követelményeket meghatározná. Ugyanakkor az állami szerveknek megvannak a saját minimum követelményeik, melyeket egyénileg határoznak meg.