Újabb záloghitelezõket bírságolt a jegybank
2017.01.24
Az MNB a teljes hiteldíj-mutató feltüntetésére, számítására, valamint a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályi elõírások megsértése miatt összesen 20,5 millió forint bírsággal sújtotta a záloghitelezési tevékenységet folytató Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetet, az Expressz Zálog Zrt.-t és a Gold Orient Zrt.-t. A jegybank a jövõben is kiemelt figyelemmel kíséri a kézizálog-hitelezést végzõ pénzügyi intézmények tevékenységét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mint arról korábban beszámolt – a kézizálog-hitelezési piac több szereplõjénél folytatott le az elmúlt idõszakban fogyasztóvédelmi vizsgálatot. Ennek keretében a jegybank többek között azt ellenõrizte, hogy az érintett pénzügyi intézmények miként tesznek eleget a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél a teljes hiteldíj-mutató (THM) közzétételére, számítására, illetve a THM maximum mértékére vonatkozó elõírásoknak. Az MNB az ellenõrzés-sorozathoz kapcsolódóan már tavaly novemberben és decemberben is hozott elmarasztaló döntést.

A most lezárt jegybanki vizsgálat feltárta, hogy a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet az ellenõrzés alá vont közel három éves idõszakban a – közvetítõk útján nyújtott – fogyasztói kézizálog-kölcsöneinek nagy részénél megsértette a THM számítására vonatkozó rendelkezéseket, s emiatt a THM mérték jogszabályi felsõ korlátját jelentõsen meghaladó THM mellett nyújtott kézizálog-kölcsönt a fogyasztóknak.

Az Expressz Zálog Zrt. esetében az MNB megállapította, hogy a vállalkozás a tevékenységét népszerûsítõ hirdetéseiben a vizsgált idõszakban a THM mértékét – a jogszabállyal ellentétesen – nem feltûnõ módon jelenítette meg. Emellett huzamosabb idõn keresztül, szintén a THM számításra vonatkozó elõírások megsértése miatt, a jogszabály által megengedett maximális mérték feletti THM-el nyújtott kézizálog-kölcsönt ügyfelei részére.
Az MNB a Gold Orient Zrt. tevékenységének áttekintése során azt tapasztalta, hogy a társaság a vizsgált idõszakban kötött kézizálog-kölcsön szerzõdések esetében nem a jogszabályban rögzített képlet által elõírt módszertant alkalmazott, továbbá valamennyi szerzõdésnél a jogszabályi maximumnál magasabb THM-mértéket alkalmazott, ugyanis a THM számítása során nem megfelelõen vette figyelembe a jogszabály által meghatározott díjelemeket.

A vizsgált kézizálog-piaci szereplõk a fenti gyakorlatukkal jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmaztak, sérült továbbá a fogyasztók azon joga is, hogy az adott termék – annak valós jellemzõinek alapul vételével – más, versengõ kézizálog-hiteltermékekkel összehasonlíthatóvá váljon.
Mindezek miatt az MNB ma közzétett határozataiban felhívta az érintett pénzügyi intézményeket a THM számítására, mértékére és közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására, emellett a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetet 10 millió forint, az Expressz Zálog Zrt.-t 9 millió forint, a Gold Orient Zrt.-t 1,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta.