Az elõzõ negyedévben sem pihent meg az ingatlanpiac
2017.03.31
A használt lakóingatlanok átlagosan 9,8 százalékkal, az újak pedig 8,9 százalékkal drágultak 2016 utolsó negyedévében az elõzõ év azonos idõszakához képest - idézi a KSH friss adatait az ingatlan.com elemzése. Balogh László az adatokat értékelve azt mondta: “A friss hivatalos számok megfelelnek a korábbi elõrejelzéseknek. Az adatok azt tükrözik, hogy az áremelkedés az irányadó trend a lakáspiacon, aminek csupán a mértéke a kérdés. A szakember hozzátette ugyanakkor, hogy a most megjelent KSH-adatok elõzetes számok, így a késõbbiekben még változhat az áremelkedés ütemére vonatkozó adat.

A szakember a múlt évi adatokat értékelve azt is elmondta: tavaly folytatódott a használt lakások piacán 2014 végén megkezdõdött élénkülés, aminek lökést adott a múlt év elején elindított állami lakástámogatási rendszer, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az új lakások piaca is felfutóban van: az idén 12-15 ezer új lakás épülhet, ami jelentõs növekedés lenne a tavalyi évben elkészült 10 ezer új lakáshoz képest.

A szakember közölte, hogy az idei év elsõ két hónapjában a tavalyi szintet hozta a piac, ám márciusban már jelentõsen több mint 20 százalékkal élénkült a keresleti és a kínálati oldal is. Az ingatlan.com adatai szerint tavaly márciushoz képest a használt családi házak országos kínálati átlagára négyzetméterenként 3 százalékkal 135 ezer forintra, a lakásoké 6 százalékkal 424 ezer forintra nõtt. “Ez azonban csak országos átlag, a területi eltérések hatalmasak. A budapesti lakások átlagos kínálati négyzetméterára az elmúlt egy évben 19 százalékkal 483 ezer forintra, a családi házaké pedig 11 százalékkal 328 ezer forintra nõtt. Ebbõl az is látszik, hogy Budapesten nagyobb a kereslet, így az árak is az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek” - tette hozzá a szakértõ.

Az új családi házaknál az ingatlan.com adatai szerint tavaly márciushoz képest 7 százalékkal 300 ezer forintra nõtt országos szinten az átlagos négyzetméterár, az új lakásoké pedig 8 százalékkal 496 ezer forintra emelkedett a kínálati piacon. A fõvárosi új lakóingatlanoknál is folytatódott az áremelkedés az elmúlt egy évben: az új családi házak négyzetméterára 6 százalékkal 435 ezer forintra, a lakásoké pedig 8 százalékkal 618 ezer forintra nõtt. Balogh László szerint bár az árak lassuló tempóban emelkednek, a kereslet továbbra is erõs mind a használt, mind az új lakóingatlanok piacán, amellett, hogy a kínálat is bõvül. A szakember elmondta, hogy egyelõre még nincs szó a lakáspiac túlfûtöttségérõl, és az áremelkedés a korábbi évekhez képest visszafogottabb ütemben, de megmaradhat.